K: Az előbbi kérdések folytatásaként…, van egy 9 hónapos kislányom és nem akarom társaságba engedni és amikor vele vagyok szeretnék máshogy érezni, például amikor a konnektor felé nyúl, én meg “Áhhh, mmm” , ami nem jó érzés. Tudom, hogy abban a pillanatban, amikor észreveszem, hogy olyat csinál, amit nem szeretnék, hogy csináljon, érzem a diszharmóniát. Szeretnék azonnal harmóniába kerülni és tenni ezt vele.
Á: Nos, ha legtöbbször csak figyeled, mi történik, akkor helyes dolog, megakadályozni, hogy kimenjen az utcára, vagy hogy megrágja az elektromos vezetéket, vagy hogy üveget egyen, meg ilyesmi. Ez a helyes dolog, megtenni ami tőled telik, hogy őt a jól-lét állapotában tartsd. De mindenezek mellett a hangsúlyt helyezd a kapcsolatotokban arra, hogy kerülj az örvénybe és aztán neveld őt. Nincs jó gyereknevelés, ami az örvényen kívülről történik. Ha a gyermeked viselkedésének hatására kiesel az örvényből, akkor az általában fordítva van. Te már kint vagy az örvényből és ő ezért viselkedik úgy! Amikor kint vagy az örvényből, ráhangolatlanul arra, aki vagy, diszharmóniában mindennel, amit akarsz, és megfigyelsz valamit, akkor nincs olyan tett, viselkedés, vagy fegyelmezés tőled, ami hatásos lenne és ezért érzed a negatív érzelmet. Hiszen érzed, hogy miközben arra figyelsz, amit nem akarsz, távolabb kerülsz attól, amit akarsz, nem pedig közelebb hozzá. Tehát ennek az összejövetelnek az a témája – tényleg jó lenne, ha meghallanád -, hogy kerülj az örvénybe és aztán beszélj a gyerekeiddel. Azonban, ha érzed a veszélyt, akkor rántsd ki a vezetéket a szájából! Más szóval, nem arra bátorítunk, hogy rózsaszín ködben élj és mikor a gyámügy jön a gyerekedért, azt mond nekik “Hááát, éppen a virtuális valóságomban voltam, arról ábrándozva, hogy ő örökké boldogságban él, pont mielőtt elütötte a busz!” Más szóval, mi szeretnénk, ha felelős szülő lennél, de helyezz nagyobb hangsúlyt arra, hogy gyermekedet az örvényen belülről szemléld. És te valójában erről beszélsz! Nem foszthatod meg a gyerekedet a közösségtől! Mert ti közösségi lények vagytok. Ebben a világban éltek! Ő azzal a céllal született ebbe a világba, hogy ismerkedjen, társaságba kerüljön, és hogy ő határozza meg milyen legyen az élete. Ne foszd meg őt ettől! A példád világossága által tanítsd meg azt neki, hogy te legfőképpen – és mert ez a szándékod, és ezen dolgozol – őt az örvényből szemléled. Más szóval… mondunk egy példát! Tegyük fel, hogy ő csinál valamit, ami annyira nem is veszélyes, hiszen a ház egész jól ki van párnázva, szóval olyat csinál, ami aggodalommal tölt el és annak a pillanatában…
K: Az aggodalom pillanatában?
Á: Igen annak a kellemetlen érzésnek a pillanatában te egy világos, határozott döntést hozol arról, mit akarsz. Aztán, ahogy tovább figyeled az eseményeket, az történik, hogy megfosztod magad attól, aki valójában vagy a vele való kapcsolatodban és az ő viselkedésének tulajdonítod be azt, ahogyan érzel. Holott nem az ő viselkedése az oka annak, ahogyan érzel, mert aggódhatsz érte, mikor alszik, aggódhatsz érte, mikor egy gyerek eltűnéséről látsz egy hírt a tévében. Te azért aggódsz érte, mert a gyakori gondolataid rezgésileg nem passzolnak ahhoz, aki te vagy, vagy aki ő van. Tehát, ha rád tör ez az aggodalom, akkor állj meg, nevess rajta és mondd! “Na tessék, örvényen kívüli a gondolatom, és téged, te gyermek, kifogásként használlak arra, hogy elválasszam magam attól, aki vagyok. És ki vagyok én? Egy apa vagyok, aki ismeri az erősségedet. Egy apa, aki ismeri a jól-létedet! Egy apa, aki annyira kimagaslóan akarja ismerni és olyan következetesen akarja gyakorolni, hogy téged a jól-léteddel megegyező tudással itasson át. Nem a pillanat veszélye zaklatott fel, hanem az, hogy annak a valódi verziójától fosztod meg magad aki ő, aki ő. Tehát, kerülj az örvénybe és aztán gondolj a gyerekeidre! Kerülj az örvénybe és aztán beszélgess a gyerekeiddel! Kerülj az örvénybe és aztán rendelj ételt! Kerülj az örvénybe és aztán vegyél repülőjegyet! Kerülj az örvénybe és aztán dolgozz a számítógépeden! Kerülj az örvénybe, kerülj az örvénybe, kerülj az örvénybe. Először ez legyen a célod és aztán gondolkodj azokon a dolgokon, amik fontosak neked! Mert az örvényen belüli gondolataid révén leszel társteremtő eleme a megoldásoknak és nem a problémáknak. És aztán felnő a gyereked, aki bejelenti a barátainak, hogy ” Tudjátok, mindig olyan jól éreztem magam apám társaságában. Ő elültette bennem, hogy bármire képes vagyok! Ha bármikor azon agyaltam, hogy vajon képes vagyok-e valamire, csak eszembe jutott, ahogyan rám nézett. Ettől én csak tudtam, hogy ő tudja és ezáltal én is tudtam, hogy képes vagyok” “Ohhh, de szerencsés vagy, hogy ilyen apukád van! Volt, hogy kiakadt rád??” “Hááát persze! Sokszor megtörtént, főleg az elején! De ahogy telt az idő, kezdett jobban bízni bennem. Valahogy mintha rájött volna ki vagyok. És mert rájött ki vagyok, én is mindig tudtam.