K: Annak a tapasztalata, hogy van egy kapcsolatod, ami túlmutat a hangulaton… ahogy említetted is, felébredni tiszta állapotban, jó hangulatban és az legyen a legfontosabb, hogyan érzem magam… az egy előfeltétele a kapcsolatnak, a forrással való kapcsolat növekvő lendületének…
Á: Mindezzel egyetértünk, de nem gondolod, hogy a hangulatod a jelzője, hogy abban az állapotban vagy? Épp úgy, ahogy a hangulatod a jelzője, hogy kapcsolatban vagy, hát nem a jó hangulat az, amit legvégsősoron keresel? Hát nem arról szól az egész, hogy jól érezd magad?
K: Arról?
Á: Mi kérdezzük tőled! Mi kérdezzük! Nem arról szól?
K: Hát, amikor anyámmal akarok kommunikálni – nem fizikailag -, apámmal, nagybátyámmal, akkor szerintem azért vágyom rá, hogy jobban érezzem magam. Amikor… amikor Ábrahámmal akarok beszélni…
Á: 22-es csapdája, ugye? Beszélni akarok velük, hogy jobban érezzem magam, de jobban kell éreznem magam, mielőtt beszélni tudnék velük. Esther évek óta mondogatja, hogy ez univerzális hiba! 🙂
“Srácok, először adjátok meg nekünk a kapcsolatot és aztán jól érezzük magunkat” 🙂
És erre mi azt mondjuk ” Tudjuk, tudjuk, tudjuk, tudjuk!” De ha ez lehetséges volna, akkor azt jelentené, hogy megtehetnék, hogy csak úgy belevisszük a tapasztalatokba a szeretetünket és a tudásunkat, ami elvenné tőletek, hogy szabad akaratból teremtsetek.
K: Akkor csak jól akarjam érezni magam? Csak jól érezni teljesen… értékeljem a helyzetemet, értékeljek minden pillanatot…
Á: Kezdjük ezzel! Mert ez egy nagyon egyszerű beszélgetésnek tűnhet, mégis alapvető és igazából az egyedüli beszélgetés. És a témája a viszonylagosság kapcsolata. A kapcsolat a te rezgésed és a belső lényed rezgése között. Amikor elfogadod, hogy annak a kiterjesztése vagy, nem különülsz el tőle, hanem a kiterjesztése vagy, addig a fokig, míg engeded a kapcsolódást a kiterjesztésben. Más szóval, lehetsz te a forrás kiterjesztése, annyira távol kiterjeszkedve, hogy emberieskedéses dolgokra fókuszálsz és nem engeded magadnak a kapcsolódás tudatosságát a kiterjesztésben. És úgy érzékeled, hogy nem engeded a kapcsolódást a kiterjesztésből.
Értitek mire célzunk? Az mindig ott van. A belső lényed rezgésileg mindig feléd nyúl, de ha nem érzékeled, hogy ezt teszi, ha nem érzékeled, hogy ott van, akkor az érzékelésed az egyetlen, ami számít.
Nem számít, hogy a belső lényed mennyire szeret téged, ha te nem tudod. Mert, ha nem tudod, akkor nem engeded be a jó cuccokat. És okolod, amit okolsz, sikered hiányáért… ahogy mi szoktuk mondani a siker, amire mind vágytok, annak a kapcsolódásnak az érzését jelenti.
Tehát úgy véljük nagyon érdekes, hogy ma az első beszélgetésünk veled van – és te sokban hasonlítasz másokhoz -, akinek nehéz elfogadni, vagy akár kifejezni, hogy az öröm a cél. Az öröm a cél.
Eszedbe jut bármi, amit valaha másért akartál volna, bármi, amit másért akartál volna, mint azért, mert úgy érezted, hogyha meglesz, akkor jobban érzed magad?
Ha megmutatod magadnak, hogy tényleg könnyű szituáció, hogy harmóniába kerülj belső lényeddel, mert soha nem fordul elő, hogy a belső lényed ne fókuszálna rád, vagy ne nyúlna feléd.
Ezt annyira leegyszerűsítjük, hogy bosszantó lesz. De olyan, mintha egy nagyon magas épület tetejének pereméről lógnál, egy szirtről valahonnan és kapaszkodsz és most jó a fogás és a belső lényed épp ott van, szilárdan, biztosan, egy nagyon jó tartókábellel, az egész világon a leghosszabb karral és a legerősebb fogással és nyúl érted, de te úgy viselkedsz, mintha nehéz lenne.
“Nem érlek el!”, “De itt vagyok!”, “Még mindig nem érlek el!”, “De itt vagyok!”, “Még mindig nem érlek el!”, “De itt vagyok!”, “Még mindig nem érlek el!”, “De itt vagyok!”, “Még mindig nem érlek el!”
Hát olyan véleményed van, ami megfoszt a világ legegyszerűbb dolgától. A belső lényed pont oda jön, ahol vagy, egész nap, minden nap, minden témában, ami fontos neked. És te úgy teszel, mintha nem találnád a belső lényedet. Vagyis nem úgy teszel! Nem tudod megtalálni a belső lényed, ha nem gyakoroltad a tudást, hogy a belső lényed létezik, ha nem vetted észre, milyen gyakran ott a tisztánlátás.
Hagytad és normális, hogy ezt tetted, hagytad hogy az érzékelésed erről a segítségről félretájékoztasson téged. Azt gondolod, csak mert nem látod a segítséget, az nincs ott.
Azt gondolod – csak mert eltart egy darabig, hogy úgy manifesztálódjon, hogy nyilvánvaló legyen -, hogy az nincs ott.
De ha azzal az érzéssel tudnál a mai összejövetelről távozni, hogy ott van és nyúl érted és ha egy picit megpróbálnád ezt elfogadni…
Nos, mi kell, hozzá? Mi az az egy dolog, amit tehetsz, amit mindenki megtehet, amitől egyszerűvé válna annak a résnek a zárása? Mit tudhatnál? Mit próbálhatnál tudni? Mit hihetnél? Mit remélhetnél hinni, ami zárná azt a rést?
A belső lényem szeretete állandó felém és nem kell kiérdemelnem.
A világom, az emberek a világomban, máshogy tanítottak. A helyeslésemet keresték. Akarják hogy helyeseljem őket, vagy ők akarnak helyeselni engem. Vannak indítékaik, gyakran, nem mindegyiknek.
De ha hagyod másoknak, akik szeretetet adnak, majd visszatartják, akik odaadják, majd visszatartják, akik megmutatják neked, hogyha kedvükben jársz, akkor szeretnek, de amikor nem jársz a kedvükben, akkor nem szeretnek.
Tehát egyáltalán nem tudod, mi kell, hogy szeretetet kapj, és lehet, hogy rávetíted mindezt a szart arra, hogy milyen a belső lényed!
Lehet, hogy nem tudod, hogy a belső lényed feltétel nélkül szeret téged. Mindig így volt és így lesz. És mindig veled van. És neked nem kell az érdemességedet bizonyítani, vagy kiérdemelni. Csak azt kell tudnod, hogy a belső lényed ott van, csak engedd be és fogadd el a segítséget. (taps)
És ha ezt megteszed, akkor az első dolog, ami történik, hogy életedben senkit sem kötsz semmihez. És sokuknak tetszik, mert teher voltál. De sokuknak nem, mert ezt a játékot játszották teljes gőzzel, de most, hogy máshogy viselkedsz, nem tudják, mit kezdjenek veled.
Úgyhogy lehet egy kis felfordulás, ahogy az egyensúlyukat keresik az egészben. Segített?
K: Csodálatos! Csodálatos! Nagyon köszönöm!