Abraham Hicks – Az ellenállás nélküli gondolat öröme

Á: És van két dolog, amit most elmondunk, aztán együtt játszunk veletek az elkövetkező órákban különböző témákban. Tehát a két dolog amit tennénk, ha a helyetekben lennénk a következő:

Elgondolkodnánk, hogyan tudunk elébe menni dolgoknak. Ami azt jelenti, hogy engeded, hogy beinduljon a lendület mielőtt túlságosan konkrétan kezdenél valamire fókuszálni. Egy ideje már hallgatsz minket, ugye? Mert a vágyunk az volt, hogy segítsünk neked ismerni a teljességét annak, aki vagy. Beszéltünk róla, hogy van egy nem fizikai és egy fizikai részed, és egy ideig azt mondtuk, hogy a nem fizikai részed az örvényedben van minden dologgal, amit kértél. Minden tágulásod és fejlődésed ott van. Tehát azt mondtuk “Menj az örvénybe!” és te azt mondtad “Hol van az ajtó? Szeretnék bemenni, de nem tudom hogyan.”, és mi azt mondtuk “Hát, az egy rezgési frekvencia.”

Ma azt mondjuk – és ezt könnyebben meghallod -, hogy annak a  frekvenciája, aki valójában vagy, egy nagyon magas, tiszta – mert ellenállás mentes – frekvencia. És te valahol a környékén vagy. Lehet, hogy távol vagy tőle, mert sok az ellenállásod, vagy közelebb vagy hozzá. Tehát arra bátorítunk, hogy találj módot arra, hogy csökkents az ellenállásodon. Mert ha alacsonyabb az ellenállásod, akkor a rezgésed magasabb. 

Tehát arra bátorítunk, hogy meditáj! Ami tényleg egy biztos módszer. Amikor elcsendesíted az elméd, leállítod a gondolatot. Amikor leállítod a gondolatot, leállítod az ellenállást. Amikor leállítod az ellenállást, a rezgésed emelkedik. Amikor emelkedik a rezgésed akkor pont azon a frekvencián vagy, amelyiken a belső lényed.

És ekkor – mivel ugyanazon a hullámhosszon vagy, nem eltérő frekvencián, hanem ugyanazon a hullámhosszon, az amit a belső lényed tud arról, amit akarsz, és arról, hol vagy ahhoz viszonyítva, amit akarsz – ekkor a belső lényed ezeket a logikus gondolatokat kínálja arról, mi lehet a következő, amit tehetsz.

Nem azért, hogy egyből eljuttasson ahhoz, amit akarsz, hanem azért, hogy emberi mivoltodban első kézből megtapasztald az örömét saját vágyad fejlődésének. Hát nem csodálatos… benne lenni és követni a fejlődést?

Néha ti emberek azt gondoljátok, milyen jó lenne, ha csak kimondhatnátok azt, amit akartok és aztán BUMM, meg is történne.
 
De mi azt mondjuk, te valójában az utazást akarod élvezni. És te azt mondod “Dehogyis! Én egyből oda akarok jutn!” De nem, mert az utazást akarod élvezni. “Nem. Én egyből oda akarok jutni.” És mi azt mondjuk. “Nem! Te tényleg az utazást az utazást akarod élvezni.” 

És azért akarod élvezni az utazást és mi azért akarjuk, hogy élvezd az utazást, azért akarjuk, hogy megértsd, hogy a célod az utazás élvezése legyen, mert soha nem végzel vele. És ha az kell, hogy végezz vele, mielőtt élvezni kezdenéd, akkor mindig az elégedetlenség állapotában leszel, az utazásod soha nem tölt el jó érzéssel és soha nem jutsz el azokra a helyekre, ahol tényleg lenni szeretnél. 

Logikus ugye? De ha az örömet keresed ebben a pillanatban… szóval meditáltál,  elcsendesítetted az elméd, engedted hogy a rezgésed emelkedjen és jönnek ezek az impulzusok, gondolatok futnak keresztül az elméden…

Mikor Esther mediál mostanság, szándék-szegmentálni szokott. Leírja, hogy “Tapasztalatomnak ebben a szegmensében az a szándékom, hogy enyhítsek az ellenállásomon és engedjem, hogy a rezgésem emelkedjen.” 

Majd új szavai a következők: “És nézzem a filmet, ha megy!”

“A filmet nem kell megalkotnom, nem kell kérnem, vagy követelnem az  univerzumtól. Elcsendesítem az elmém, engedem, hogy rezgésem emelkedjen és nézem a filmet, amit belső lényem már néz és amit most láthatok, mert egyáltalán nem vagyok az ellenállás állapotában.”  

Mit szólsz ehhez? És aztán gyakran csodálatos örömteli gondolatok futnak át elméjén. Dolgok és ötletek, amik tettekre inspirálják. Néha csak kellemes dolgok.

Először azt gondolta “Nem kéne hatékonyabban felhasználnom ezt az időt? Nem kéne megmentenem a világot, vagy valami hasznosabbat tennem?”

Eltartott egy darabig, mire meggyőztük, hogy engedje meg magának, hogy örömét leli abban a filmben…, az örömét. “Ezt most miért kapom?” Hogy örömöt lelj benne! “De mit csináljak vele?” Na ekkor megy félre a dolog.  

Ha engeded magadnak nézni, érezni… néha egy történet ugrik be neki, néha konkrét képi dolgokat lát, néha izgalmasabb dolgokat, főleg később mikor felidézi őket…

AZ ELLENÁLLÁS NÉLKÜLI GONDOLAT LENYŰGÖZŐ ÖRÖME! 

Tehát ez az első dolog, amit csinálnánk, minden nap. 15 – 20 percet szánnánk arra, hogy nézzük a filmet. Ezzel tényleg elébe mehetsz dolgoknak! Ezzel tényleg a harmadik lépést gyakorlod és mesterévé válsz a negyediknek. Ezzel mindazoknak a dolgoknak a befogadó állapotába kerülsz, amiket az alapján azonosítottál be, amit éltél és amikben szeretnél részt venni. 

És a másik dolog, amit csinálnánk az az, hogy szegmensről szegmensre egyre konkrétabbá válnánk. “Ebben a szegmensben – ahogy beülök a járművembe, vagy rákerülök a járművemre, ahogy úton vagyok egyik helyről egy másikra – a következők a szándékaim:  Nagyon boldognak akarom érezni magam. Érezni akarom a többi ember lelkesedését. Érezni akarom saját világosságomat és stabilitásomat. Tisztán akarok látni! Ez egy olyan csodálatos szándék. Észre akarom venni a fontos dolgokat. Egy örömteli tapasztalatra vágyom. Érezni akarom az örömét annak, hogy itt és most élek!”

Sőt lehetsz még konkrétabb! “Szabad és akadálymentes utakon akarok utazni. Élvezetes és jelentőségteljes beszélgetéseket akarok fotytatni az emberekkel.” Lehetsz nagyon konkrét, mihelyst tudod, hogy abban az ellenállás nélküli állapotban vagy. 

És a napi meditáció, valamint a gyakori szándék-szegmentálás kombinációjával, amivel egyre konkrétabb vagy, egyre több és több örömteli pillanatot élsz meg. És mi lehet jobb annál, ha örökké boldogan élsz? Ha boldog vagy most-most-most-most-most-most-most?

“De Ábrahám! Rossz dolgok történnek a világban és az én élettapasztalatomban!” Annak mi köze ehhez? Mi köze ahhoz, ahova mész? Azt már felhasználtad arra, hogy rakétát indíts, hogy máshova menj. Most hagyd magad menni! Ne nézz vissza! Tudod. 

Nos, ennyi volt, vagy van még kérdésed? 

K: Az öröm szó, tényleg nagyon jól hangzik!
Á: Neked ez egy kulcs szó.
K: Igen, az. 
Á: Tudod miért? Mert ebben a pillanatban csinálhatod. Ha történik valami, amit szerethetsz, vagy sem… és néha belelépsz majd egy energialavinába, amire nem számítottál és aminek nem mentél elébe, ami néha elgázol és nagyon rosszul érzed majd magad, de elmúlik. És ezt tudva, csak keress több alkalmat arra, hogy még több örömteli pillanatot élj meg. 

És az emberek először majd furának tartanak. Mert a reakciód nem lesz megfelelő. Mikor valaki azt mondja “Hallottad, hogy XY meghalt?”, mire te “Tényleg? Tényleg?” “Hallottad, hogy XY csődbe ment?” “Kiváló lehetőség!” “Hogy érted?” “Oh, nem hiszem, hogy érteni fogod! Olyan sok vágyrakétát indított, amik sokáig nagy szolgálatára válnak majd és lehetőséget adnak neki.  És most minden együttműködő elem összegyűlik és neki csak az a dolga, hogy ne bánkódjon többé elvesztett vagyonán, hanem rezgésileg… de ez túl sok neked! Túl sok mert…”

Azt gondolják majd, hogy őrült vagy! Mert nem nézel szembe a valósággal. De lehet, hogy van olyan valóságod, amivel érdemes szembe nézned. Tudjuk biztosan, hogy jelen valóságod nagy részét érdemes fenntartani, mert csodálatos. De azt is tudjuk, hogy oly sok mindent raktál az örvényedbe, ami felé haladnod kell, ha azt akarod, hogy élettapasztalatod kielégítő legyen. 

Mert elégedett csak akkor vagy, csak akkor… elégedett csak akkor vagy, ha van egy vágyad és haladsz felé. 

És biztosak vagyunk benne, hogy sok vágyad van. És rajtad áll, hogy haladsz feléjük, vagy távolodsz tőlük! 

De ha ebbe belejössz, akkor edzed azt az izmot és egyre többször és többször érzed egyre jobban és jobban magad. És minél jobbá válik, annál jobb lesz, és minél jobbá válik, annál jobb lesz, és minél jobbá válik, annál jobb lesz, és minél jobbá válik, annál jobb lesz, és minél jobbá válik, annál jobb lesz – ez eltart egy ideig -, minél jobbá válik, annál jobb lesz, és minél jobbá válik, annál jobb lesz. Elég?

K: Igen! Köszönöm!
Á: Nagyon jó! Nagyon jó!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.