Abraham Hicks – A megbocsátás egy tévhit

K: Ez sokkal ijesztőbb, mint gondoltam, de élvezem. Leírtam a kérdéseimet és…
Á: Fejlődtek mióta itt vagy?
K: Tudod, bármikor… mondjuk volt öt eltérő kérdésem és az első naptól fogva mindegyik megválaszolásra került. Folyton mondogattam ez embereknek mit fogok kérdezni, de folyton változott, tehát  … még most is szinte változna, de vágjunk bele? 
Á: Igen!
K: Az első kérdésem az önmegbocsátásról szól.  Hasonlóan egy korábbihoz…
Á: Az előbb volt egy teljes beszélgetésünk erről. Az egész erről szólt. Az önmegbocsátás… tudod a belső lényed soha nem bocsát meg neked. Mert – először is – a belső lényed soha nem ítél el téged. Tehát ne próbáld feladni az elítélést, csak legyen valami más az időszakos szándékod! Ne csinálj nagy ügyet a megbocsátásból! Mert amikor eldöntöd, hogy megbocsátasz akkor az összes szart felásod amiért meg akarsz bocsátani. És csak aktiválod és teljesen lelassítja. Csak engedd el! 
Á: És legtöbbször így is teszek, de tudat alatt…
K: Tudod, hogy a belső lényed miért nem bocsát meg neked? Mert a belső lényed örömét leli életed minden egyes részletében, amit megéltél és abban, amihez azok vezettek. Tehát az összes kontrasztos dolgot, amik kapcsán úgy érzed meg kell bocsátanod magadnak, a belső lényed annak az áldásnak, előnynek, ugródeszkának és haszonnak látta, ami. Az emberek hajlamosak nagyon hamar érdemtelennek látni magukat. És ez a legelső pont, ahol kezdesz különválni belső lényedtől, aki kezdettől fogva tudta, hogy kontrasztban fogsz megmártózni tágulásod céljából. Mert ahhoz, hogy tudd mit akarsz, tudnod kell mit nem akarsz. És az élettapasztalatai annak, amit nem akarsz éppolyan fontosak a fejlődésed szempontjából, mint az, amit akarsz. Tehát azt mondani, hogy keresed magadnak a megbocsátást, vagy belső lényednek, vagy bárkinek, az olyan mint azt mondani, hogy valaki, belépésedet a kontrasztos környezetbe rossznak ítélte meg. És az a kontraszt ami itt van, nem kéne, hogy itt legyen. Tényleg???
A belső lényed soha nem mondaná a kontrasztról ami itt van, hogy rossz dolog. Ez olyan mint azt mondani “Nincs választásod! Az Isten lerendezte, vagy az akiről azt gondolod itt volt előtted. Már minden le van rendezve. Neked választásod nincs, úgyhogy menj csak előre és legyél ugyanaz, mint voltál, mielőtt jöttél. Ez szembe megy mindennel, léted célja vagy létezésed kapcsán. A kontraszt egy jó dolog, nem rossz dolog. És ha a kontraszt jó dolog, akkor minden kontrasztos tapasztalat is az, amit megéltél. És ha minden, amit valaha éltél jó dolog volt, akkor ki bocsát meg kinek miért? Ez egy tévhit. Ilyen nincs. Ez sok félreértés alapja! Még az előbbi beszélgetésünkben is. 
“Meg kell bocsátanom a családomnak valamiért, amit gondoltak rólam!” Hát, ezt soha nem fogod kibogozni. A lényeg az, hogy azért érzed, hogy meg kell bocsátanod, mert olyat teszel, amit a belső lényed nem. És a belső lényed soha nem bocsát meg, mert a belső lényed soha nem tekint a kontraszra, mint valamire, amit rosszul csinálsz. A kontraszt mindig olyan valami, amit jól csinálsz. Fogadd ezt be. A kontraszt mindig olyan valami, amit jól csinálsz. Mert belőle több születik és te egy örökkévaló lény vagy. Ez olyan lenne mintha valaki felügyelő azt mondaná “Te örökkévaló vagy, de minden meg kell szűnjön, ami lehetővé teszi az örökkévalóságot. A kontraszt, ami szükséges az örökkévalósághoz, rossz.”
És ez az amivel sok, nagyon sok, szinte az összes vallás zsarol téged. Ezzel a lehetetlenséggel.
“Te örökkévaló vagy, csak hibát ne véts! De ha vétesz, akkor egy bíró eldönti majd, hogy helyénvaló-e megbocsátani neked.” Miért találtok ki ilyen dolgokat? Semmi logikus nincs benne, ugye? Nincs benne logika. Tehát soha ne esedezz megbocsátásért megint! És soha ne kérd magadtól, hogy valakinek megbocsáss! Mondd azt, hogy “Úgy fogok viselkedni, mint a belső lényem. Amikor úgy vagyok, ahogy a belső lényem, akkor teljes, boldog és szeretetteljes vagyok. És a belső lényem soha nem fog megbocsátani neked, mert a belső lényem mindig megértett mindent, amit tettél. És tudta, hogy a tágulás érdekében értékkel szolgál. És a belső lényem csak az értéket látta benned. És én is ezt tervezem.”
K: Befogadom. 
Á: Tudjuk. Ez egy nagy gondolat. Lehet, hogy sokat várunk el tőled, hiszen megbocsátottál és megbocsátottál és megbocsátottál és megbocsátottál és megbocsátottál és megbocsátottál és észrevetted, hogy egy nemzet, aki eltökéli, hogy megbocsát, csak még több zavaros  megbocsátani valót termel? És ti mint emberek a dolgokat csoportosítjátok. “Na az semmiképp sem megbocsátható! Ezzel a nemzettel már örökké így lesz. Arra nincs megbocsátás!” Hallottátok már? “Oh, ez a többi dolog viszont megbocsáthatóbb!” Nem köt csomót az agyadra az, hogy dolgok, amik egy időben megbocsáthatatlanok voltak, most megbocsáthatók? “Nekem senki nem küldött üzenetet! Nem tudom mit lehet és mit nem lehet megbocsátani! Ha ezt a vallást nézem, az itt soha nem volt gond. Őket teljesen más dolgok zavarták! Úgyhogy legyen egy világszervezet és tisztázzuk már le, hogy mik a helyes és helytelen dolgok! Csak mondd el nekünk! Annyira jók akarunk lenni!” 
Sikerült megoldanotok? Nem! Minden nap ölitek egymást efölött! A zavarodottságotok fölött, hogy mi megbocsátható, vagy mi nem. Mi helyes és mi nem. Ez jó volt! Jó ezt megérteni! Igen. 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.