Abraham Hicks 2016 – A mesterelme ereje

K: Üdv!
Á: Bizony!
K: A feleségemmel kb. 5 éve követjük a tanításaidat és az életünk óriásit változott.
Á: Azt hiszed, hogy minket követtek, de igazából mi követünk titeket. Mert a kérdéseitek a vezetőink mindig.
K: Kérdésem Napoleon Hill írásaival kapcsolatos – Gondolkodj és gazdagodj! Egy fejezete kifejezetten a mesterelmével foglalkozik. De egyik korábbi könyvében, ami ennek egy nagyobb, bővebb változata, Siker Törvénye címmel, a mesterelméről sokkal részletesebben beszél. A saját, személyes mesterelméjéről, amivel rendelkezett.
Á: Abból, amit olvastál, emlékszel, hogy kik voltak a mesterelme társai?
K: Igen.
Á: A nem fizikai létben újra megjelentek már?
K: Voltak akik igen, voltak akik nem.
Á: De mi konkrétan erre szeretnék fókuszálni, mert Hill ahhoz a tudatossághoz fért hozzá, amiről ma már beszéltünk ezekkel a nem fizikai energiákkal kapcsolatban, akik itt éltek és érdekli őket mi folyik itt. Az ő mesterelme csoportját nagy részben iparmágnások alkották, akiket érdekelt az, amiről Hill beszélt és tanított. Hát nem logikus, hogy róluk, mint láthatatlanokról, megfoghatatlanokról beszélt. És azzal a nyelvezettel, amit ma használunk, róluk mint örvénybeliekről beszélnénk. Ők az örvényben vannak. Nem fizikaiak. Veled áramlanak, van tudásuk, de a tudásuknál még fontosabb az, hogy nagyon érdekli őket az, ami következik. Mert tudod az, amit az emberek leggyakrabban félreértenek a nem fizikai létről általában az, hogy azt gondolják, hogy a nem fizikai az kifejlett, tökéletes és biztos, mindenre van válasza, és most csak a válaszokat szállítja neked kis apró adagokban, néha-néha, mikor készen állsz rá. De egyáltalán nem erről van szó. Arról van szó, hogy a kérdéseid megidézik azokat az érdeklődő lényeket, akiknek van egy alapismeretük előre az új iránt. Tehát nem azért működnek közre veled, mert olyan dolgokat tudnak, amiket te nem, hanem azért mert ott akarnak lenni annál az új tudásnál, amit felfedsz. Érzed a különbséget ebben?
K: Hogyne!
Á: A lényeg hát, a gondolatok, az energiák egyesülése és az, hogy te abban az ideális állapotban vagy, hogy az élvonalban lehetsz, ahol ezek kivirágoznak, és az ismeret fizikai kézzel fogható bizonyítékává teljesednek. AÖHH, Hát nem szép?
K: Az. Tehát a kérdésem az, hogy van egy mesterelme csoportom, és a többségük visszatért a nem fizikai síkra, de vannak néhányan, akik fizikai formában itt vannak ezen a bolygón. De ami a nem fizikaiakat illeti, van ez az energia mező, ami körülveszi a földet és éternek hívjuk – Einstein éternek hívta, és feltételezhetően, az alapján, amit tanítottak – és tartalmazza mindazt a gondolatot, érzést, ötletet, amit a bolygó minden fizikai lénye valaha tapasztalt, érzett és gondolt. És amihez minden emberi lény hozzáférhet, tehát amikor hozzáférsz ehhez a mesterelméhez, akkor…
Á: De mi úgy véljük, hogy ez nagyon zűrös és zavaros. Ezt tisztázni szeretnénk. Azt a könyvet régen írták. Azóta sok minden világossá vált! Mi ezt így magyaráznánk. Nézzük például Jerry-t. Jerry, aki Eszterrel élt 31 éven át, és lépésről lépésre, kérdésről kérdésre részese volt ennek a munkának a fejlődésében és kibontakozásában. Kérdései alapul szolgáltak e munka indulásához. És ahogy hozzád hasonlóan egyre többen csatlakoztak, a kérdések alapja szélesedett, a válaszok száma pedig gyarapodott. Aztán Jerry átment a nem fizikai létbe. És most, hogy újra megjelent a nem fizikai világban, az érdeklődése az iránt, ami itt folyik, nem hogy csökkent volna, hanem nagyobb, mint valaha. De most először is a tiszta pozitív energia állapotában van, ami minden ellenállástól mentes, és még mindig érdekli az, ami itt folyik, ennek az üzenetnek terjeszkedése kapcsán.  És egyáltalán nem arról van szó, hogy amit ő valaha érzett, vagy valaha élt ott van vele. Nincs vele kétség, félelem, aggodalom, csak a tiszta pozitív energia. Csak annak ismeretéről szól a nem fizikai világ, hogy tudod mit nem akarsz, és mit akarsz. Sőt, ezeket az érzelmeket, amikről beszéltél, egyáltalán ezért érezheted, mert viszonylagosak ahhoz, aki most csak tiszta pozitív energiát érez, csak pozitív érzelmet. Kicsit eltértünk, de mire is akartál ezzel kilyukadni?
K: Ez kissé változtatott a kérdésemen, de a kérdésem az volt, hogy amikor hozzáférek ehhez a mesterelméhez, akkor az ő konkrét tiszta pozitív energiájukhoz férek hozzá, vagy az éterhez, vagy mindkettőhöz. Igazából ez volt a kérdésem.
Á: Mivel a vonzás törvénye már amúgy is kezeli mindezt, ezért nem megy az egyik a másik nélkül. Ahogy korábban beszéltünk ezekről az érzelmi lemezekről, van tehát ez a tiszta pozitív energia, ahol a belső lényed és azok vannak, akikről beszélsz. EZ az ahol Ábrahám van. ahol a nem fizikai energia lakozik, minden ellenállástól mentesen. Tehát bármi, ami ezt alulmúlja, mint például a remény, vagy a túlterheltség, vagy az aggodalom az, amit az emberek kevernek bele. És abban a mértékben, ahogy belekevered, különíted magad el tőle. Ezért van az, hogyha úgy tudsz fókuszálni, ami lehetővé teszi a rezgésednek, hogy természeténél fogva emelkedjen, ahogy emelkedni is fog, akkor mindennek a teljességéhez férsz hozzá. És annyira finom az, mikor az a tiszta szándékosság, – találjuk egy másik szót -, az a tiszta érdeklődés, hozzád és rajtad keresztül áramlik. És te tiszta és nyitott vagy és nem gátolod. Ez az, amikor igazán bizseregsz. Ekkor vagy abban az emelkedett hangulatban, ami téged valójában jellemez. Mert mi mind állandóan bizsergünk. Amit te nem mindig engedsz magadnak.
K: Ezt a mesterelmét akkor végzem, amikor végzek Napoleon Hill valamely könyvének egy fejezetével, és együtt rezonálok vele. Csináljam ezt rendszeresebben, mert változó meddig tart egy fejezetet elolvasnom, ami attól függ, mennyi időm van olvasni. Mit javasolnál? Gyakrabban végezzem, vagy …
Á: Beszéljünk először a mesterelme erejéről! Van azzal egy kis gond, hogy kissé hiányzik belőletek a saját felvértezettségetekbe vetett hit, amikor erőért mindig másokhoz fordultok. Mintha abban hinnél, hogy erő van a mennyiségben. Holott, az erőt csökkenti a mennyiség, mert az energia többfelé oszlik ebben az esetben. Jó dolog, ha társ teremthetsz valakivel, aki a te hullámhosszodon van. Az egy felséges tapasztalat. De ha összejössz valakivel, és az erőt csak a mennyiségben keresed, viszont a másik nincs harmóniában, akkor az gyakran jár csökkenéssel. Úgy véljük, egy félreértésről van szó. Mert nincs szükséged mennyiségre ahhoz, hogy teljesen felvértezett legyél. Csak a gondolataidnak kell harmóniában lenniük. Érdemes hát megkérdezned, hogy „azok az emberek, akikkel mesterelmét alkotunk, természetüknél fogva felemelnek, vagy én állandóan csak rosszabbul érzem magam?” Mert lehet így is, úgy is.
K: Amikor rácsatlakozok erre, akkor semmi negatívat sem érzek. Minden csak pozitív, nagyon felemelő. Úgy vélem, hogy nagyon hasznos nekem.
Á: Igen, Egyetértünk. Tehát az, amiről most beszélsz, az nem más, mint amikor mi az örvénybe kerülésről, vagy a befogadó állapotba kerülésről beszélünk. És nem logikus az, ha befogadó állapotba kerülsz, akkor bárki, aki előnyödre válhat a befogadó állapotod erősítésében, a vonzás törvénye alapján előjön. Az egyedül fontos kérdés tehát az, hogy a képességeim alapján milyen a viszonyom ehhez? Ami lényegében azon múlik, hogy hogyan készültem fel. Nagyon jó! Élmény Napoleon Hillt naprakésszé tenni jelenlegi nyelvezethez. Aki, félreértés ne essék, mindig jelen van és vágyik rá. Sőt, van egy mókás sztorink. Eszter a szüleinél volt látogatóban épp azután, hogy apja átment a nem fizikai létbe. Valójában a tetemét látogatta meg. És Jerry, akit nem érdekelt a tetemlátogatás, a hotelban maradt és tett kedve szerint. Átsétált egy könyvesboltba, és rátalált – mert Jerry-t nagyon érdekelte, ahogy teltek az évek, Napoleon Hill könyve, a „Gondolkodj és gazdagodj”. Jerry falta, több százszor elolvasta. Kurzusokat tartott belőle. Tehát, nézelődik ebben a könyvesboltban és rátalál a „Gondolkodj és gazdagodj” egy olyan példányára, ami mintha az 50-es évekből származna. A bortója igencsak régimódi volt, az állt rajta, hogy eredeti kézirat. Nem hitt a szerencséjének. Megvette, visszament a hotelba. És vett egy jelenlegi verziót is belőle. Fogott egy kiemelőt, és oldalról oldalra, sorról sorra átnézte mi a különbség a mostanában felfedett és kiadott korábbi verzió, és a jelenlegi verzió között. Észrevette, hogy kivettek belőle mindent, aminek köze volt az éterhez és a nem fizikai léthez. Ez izgalommal töltötte el és feljegyezte magának. De pár évvel korábban, valójában a 80-as évek elején, akkor, amikor Eszter éppen fogadni kezdte Ábrahámot. Eszter a közönségben foglalt helyet, Jerry a színpadon tartott előadást Napoleon Hill könyvéből. Egyik kedvenc történetét mesélte a könyvből, nagyon elragadtatta magát a lelkesedéstől, és Eszter hátul ült. Na most, Eszter akkora már teljesen fogadta Ábrahámot. Ő ott ül tehát hátul és hirtelen olyan energiát érez a testében, amilyent annak előtte soha. És tudja, hogy ott van vele Napoleon Hill. Érzi lelkesedését Jerry előadása iránt. Eszter cigánykerekeket akar hányni a folyosón! Meg akarja nyalni az arcát! Oly módon mutatná ki nagyrabecsülését, amilyent addig Jerry-t soha nem tapasztalt. Érzi, hogy milyen lelkesedés áramlik át rajta eziránt az ember iránt. Akinek egy ideje a házastársa, aki előadást tart és meséli ezt a sztorit. Alig várja hát, hogy lejöjjön a színpadról, Alig várja, hogy lejöjjön, hogy a színpad mögött elmondhassa neki, mi történt. Tehát véget ért az előadás, megragadta Jerry-t, a színpad mögé vitte és azt mondta: „Jerry, itt van Napoleon Hill, itt van Napoleon Hill!!! Beszélni akar veled, beszélni akar veled!!! Kimentek, beültek a kocsiba a felüljáró alatt, és Napoleon Hill, úgy ahogyan Ábrahám most hozzátok beszél, beszélt a Jerryvel. Jerry eldobta az agyát a lelkesedéstől, és azt kérdezte: „Most mit csinálnál másképp?” Mire ő: „Elmagyaráznám, honnan származik ez az információ” Mire Jerry: „Ezt akkor miért nem tetted?” „Mert senki nem hitte volna,  – mondta ő – és a könyvet nem adták volna ki abban a formában” Na most, ez évekkel azelőtt történt, mielőtt Jerry rátalált a bizonyítékra. „Az akkoriból olyan sok mindent amit el szerettem volna mondani, ki kellett szerkesztenem ahhoz, hogy kiadják, mert ők nem hitték, hogy a világ készen áll rá, hogy meghallja.” De hát ez már csak így megy. A furcsaságokat mindig az élvonal rejti, ugye?
K: Pontosan.
Á: Elég?
K: Igen, elég. Köszönöm szépen.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.