Abraham Hicks – Az elvárás ereje

kerem-az-infot

K: Szia Ábrahám! Megosztanék egy sztorit és lenne egy kérdésem. Kathy – a nő, aki három hete a feleségem – tudattalanul hozzáértőnek tűnik a fókuszálásban mindig arra, amit akar és nem ismeri fel, hogy lehetnek akadályok. Sok éve ismerem őt és meseszerű esküvőre vágyott. Mivel megvolt rá a fedezetem próbáltam rávenni, hogy szökjünk el és Tahitin legyen az esküvőnk, de nem, vagy Hawai-on, de nem. Menjünk Párizsba, nagyon romantikus, de nem.

Körülbelül nyolc éves volt, mikor látta Richard Burton és Liz Taylor esküvőjét a California Carmel Mission-ben. Ők az egyik esküvői fogadásukat a Pebble Beach-en tartották. Szóval ez volt a fejében és beadtam a derekam, mert akartam, hogy ez legyen életének legnagyszerűbb pillanata. Tehát minden, amit szeretett volna, szinte lehetetlennek tűnt, mert nagyon nehéz összeházasodni a Carmel Mission-ben, ha nem vagy tag. És mi nem voltunk tagok, de ő ezt megoldotta. A Pebble Beach-i rendezvény helyszínt szinte lehetetlen lefoglalni. Három-négy év előjegyzési idő van. Mégis sikerült foglalnunk, mert valakik kiestek 6 hónappal előtte. És az utolsó dolog, amire vágyott – a mozi sztáros elképzelése alapján -, hogy legyen ott egy híresség. Tehát az volt a tervem, hogy George Michael lesz az énekes, ami megoldaná a híresség kérdést is. Megvolt rá a pénzem, ez volt a terv, de ő kiesett.

Tehát a párom tökéletes esküvője, tökéletes lett volna, de egy hiresség hiányzott. Nos az esküvő megvolt kb. három hete. Minden olyan tökéletes volt, amilyennek akarta, csak egy híresség hiányzott.

Az esküvői fogadáson Phil, az egyik vendégünk azt mondja nekem “Öööö, Bob, öööö, itt van Oprah, látni akar téged!” 🙂 Mire én “Na menj már valahova, Phil!”

“De, komolyan! Oprah találkozni akar veled!” Mire én “Deeehogy akar!” Mire ő ” De igen itt van!” Kivel is volt? Clint East… el is felejt… de mondom neki “Phil, na ne ugrass!”, mire ő “Na gyere” és megragadott arrébb vitt és ott van Oprah és Clint Eastwood!

Az történt, hogy John Steinbeck száz-, vagy százötvenedik évfordulója volt, ezért meghívták Oprah-t, Clint pedig régebben a Carmel Monterey környék polgármestere volt. Golfoztak és elértek a 18. lyukig, de szerettek volna a 19-re is játszani, ami a rendezvény helyszíne volt, amit én kibéreltem, tehát nem tudták használni.

Aztán mikor oda akartak jönni, valaki azt mondta nekik “Sajnálom, esküvő van” Mire Oprah “Te jó ég!” nyitott szívű lévén azt kérdezte “Benézhetnénk? Gratulálnánk a párnak!” 🙂

Nos ezt a sztorit azért mondtam el, mert abszolút és teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a vonzás törvénye igenis működik. 🙂 Úgyhogy ez volt a sztori.

Á: Szeretnénk hozzáfűzni valamit, mert úgy véljük érdemes kiemelni, hogy a kedves párod fenn tudta tartani rezgési elvárását egy olyan közvetlen ismerőse mellett is, mint te aki azt hajtogatta “Ez nem lehetséges, ez nem lehetséges!” 🙂

Más szóval ez tényleg egy erőteljes sztori, amiből mindenki megérti, hogy nem számít mások mit mondanak. Más szóval, ami az ő teremtése, az az ő teremtése és mindenki más csak egyszerű résztvevő. De te mindent megkapsz, amit akarsz, feltételezve, hogy harmóniában vagy vele. És gondolj bele, ő ezt nyolc éves kora óta mozgásba hozta. Az univerzum nagyon is hajlandó és képes arra, hogy pontról pontra teljesítsen mindent, amit akarsz. És nem kell, hogy nyolc éves korod óta ennyi év elteljen, csak az kell, hogy többet verd a dobját annak, amit akarsz, és kevesebbet verd a dobját annak, hogy pesszimista vagy a vágyaddal kapcsolatban. Más szóval erről szól az eltökéltség. Az, hogy a saját utadat járod. Erről szól az, hogy döntést hozol és a helyes döntést hozod. Mert mindent elérhetsz. És az univerzum mindenhez, amit akarsz, sok ezer legkisebb ellenállással járó utat állít fel, hogy segítsen neked az elérésében. Más szóval ez nem arra ösztönöz, hogy még több számodra kielégítő részletet adj mindenhez, amikor felismered, hogy az univerzum erre is, meg arra is képes?

Tetszett, ahogy mondtad “Az univerzum ezt a lehetetlen dolgot is, meg azt a lehetetlen dolgot is megcsinálta. És a tényleg lehetetlen dolog, ami tényleg lehetetlennek tűnt, a végén mégsem volt lehetetlen. Mert minden lehetséges, mikor harmóniában vagy. Igen!

K. Köszönöm.

Á: Mi úgy véljük, különösen érdekes az, hogy Oprah jelent meg. 🙂 Mert ő hallgatja az anyagainkat és érti a vonzás törvényét. 🙂

K: Wowww, köszönöm.

Á: A lényeg az eltökéltség, ugye? Érzed annak a szónak az erejét, hogy ‘elvárni’? “Én elvárok valamit”. Érzed azt, ahogy elvársz valamit, a két szükséges összetevő összhangban van? Amikor elvárok valamit, akkor a vágyam és a hitem is helyén van.

Érzed az eltökéltség erejét? Más szóval, érzed az összpontosító mechanizmust az eltökéltségben? “Én eltökéltem magam! Én eldöntöttem! Ami azt jelenti, ettől nem térek el! Kijelentheted, hogy a menyasszonyod eltökélt volt? Más szóval, nem volt eltérülés. Eltökélt. Eltökélt. Eldöntötte! Tiszta rezgés. Eltökélt!

De érzed a különbséget az eltökéltség és a vágyódás …, az eltökéltség és a határozatlanság között. Érezhető a különbség. Tehát legyen a tiéd ez a fókuszáló mechanizmus! Igen!

Abraham Hicks – Mindent, amire vágysz, az áramlás irányában találsz

kerem-az-infot

Á: A vezérlő rendszered mindig veled van és minél jobban érzed magad, annál inkább haladsz az irányában. Azonban szeretnénk ha megértenéd, hogy nem fizikai energiaként, ahogy kivetíted magad ebbe a fizikai tapasztalatba, van egy áram, egy áramlat, amin áramolsz. A jól-lét erőteljes áramlata. És a jól-létnek csak egy áramlata létezik. Egy erőteljes áramlata.

A forrás energia saját hiányát kivetíteni nem képes. Azt sugározza, ami. És te áramolsz ezzel az áramlattal. Tehát, ahogy te áramolsz a jól-létnek ezzel az áramlatával az élet hatására még többet kérsz és az áramlat tágul minden tapasztalattal, aminek hatására kérsz. Tágul és gyorsabban mozog.

Tehát minél hosszabban élsz örökkévaló lényként, annál gyorsabban halad az áramlat. Minél többet élsz, minél többet kérsz az áramlat annál gyorsabban halad. Tehát van a jól-létnek ez a csodálatos árama, áramlata, ami áramlik. És csak egy áramlat létezik. A sötétségnek, a gonosznak nincs áramlata. Csak jól-lét áramlat létezik, amit engedsz vagy nem. És ha engeded a jól-lét áramlatát, érzed, hogy benne vagy, de ha nem engeded, akkor érzed az ellenállást, ami a negatív érzelem.

Tehát ahogy a jól-létnek áramlik ez az áramlata és ahogy te áramolsz vele és ahogy az élet hatására még több ötletet, preferenciát ajánlasz ennek az áramlatnak, úgy az, hogy haladsz-e az áramlattal vagy nem, egyre inkább nyilvánvalóvá válik. Az áramlathoz fűződő viszonyod az érzéseidben tükröződik.

Amikor hagyod, hogy az áramlattal haladj, akkor csodálatosan érzed magad. És ha nem, akkor nem érzed annyira jól magad. De az áramlat csak afelé áramlik, amivé váltál.

Ez ahhoz hasonlítható, mikor leviszed a kenudat, vagy a tutajodat, vagy a hajódat a folyóra ami erős áramlású és belerakod a hajódat a vízbe és szándékosan árral szembe fordítod és nagyon erősen evezni kezdesz. És mi azt kérdezzük “Miért nem fordítod meg és haladsz az áramlattal?” Az emberek válasza erre az “Ohhh Ábrahám, az lustaságnak tűnik!” Mire mi “De mennyi ideig bírod így?” Mire te “Nem tudom, de hajlandó vagyok rájönni!” 🙂 Sőt a legtöbbetek azt mondja “Azok alapján, akik előttem jártak, arra a meggyőződésre jutottam, hogy árral szemben evezni erény, sőt ebben a fizikai környezetben az összes jutalmunkat ezért kapjuk. Minél erősebben evezünk, minél többet bírunk és minél hosszabban tesszük, mielőtt összeesünk, annál nagyobb emlékművet kapunk. 🙂 Sőt mindenki, aki bármit is ér, nagyon keményen evezett árral szemben, mielőtt halálra szenvedte magát.” 🙂

Mire mi azt mondjuk “De miért nem fordulsz meg és haladsz az áramlattal?” Erre a legtöbb ember azt mondja “Akkor mivel indokolnám a létezésemet? Ha az áramlat már áramlik és erőfeszítés nélkül lehet áramolni vele, akkor a létezésemet, mivel tudnám indokolni?” A legtöbben azt mondják “Azt találtam, hogy nekem a legjobban az működik másokkal való kapcsolataimban, ha annyit szenvedek és küszködök, mint ők. És egyszerűen azoknak adjuk a legnagyobb elismerést, akik a legkeményebben szenvedtek” Majd azt mondják – és ez legtöbbjük döntő érve -, hogy “És azt hallottam, hogy még több jutalom vár ránk, miután meghalunk, ha keményen küzdünk, míg itt vagyunk.” És mi azt mondjuk “Mindent, amire vágysz – azokkal a mennybéli ígéretekkel együtt – az áramlás irányában találsz. Semmi sincs áramlással szemben, amire vágysz, semmi! A rezgési letéted teljesen az áramlás irányában van. Más szóval “HALADJ AZ ÁRAMLATTAL!

Ahogy az áramlás irányába fordulsz és hagyod, hogy az legyen a lendületed… persze beterelheted magad a számodra kellemes zegzugokba, de ha minden erődet felemészti, hogy csak álld a sarat, akkor annak nincs sok eredménye. Épphogy kapaszkodni tudsz, épphogy tartod a pozíciódat, de ha hagyod, hogy vigyen az áramlat, akkor csodás helyekre juthatsz!”

Abraham Hicks – Amikor visszaüt a segítség

kerem-az-infot

K: Volt egy kérdésem korábban, amit félretettem mert azt hittem megtaláltam rá a választ, de most emlékeztettél rá. Gyakran azon veszem észre magam, hogy segíteni, örömet okozni, oktatni, vagy inspirálni akarok valakit, aki ezt nem akarja tőlem 🙂 és, és…
Á: Ebben a teremben egyedül vagy ezzel. 🙂
K: Szerintem a családom is egyetért azzal, hogy néha okoskodó vagyok. Úgy érzem a szándékaim mindig egész jók, de néha az emberek megsértődnek. És ez akkor van, mikor nem vagyok harmóniában és úgy próbálom csinálni.
Á: Lehet, de nem mindig. Ha tényleg harmóniában vagy, akkor az időzítésed jobb. Ha tényleg harmóniában vagy, akkor talán jobban fogadnak, de nem feltétlenül. Ami fontosabb ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban az, hogy ahelyett, hogy visszatartanád azt ahogy érzel, amikor ráhangolt vagy, inkább ne aggódj annyira amiatt, hogyan reagálnak mások rád. Tehát a kérdés az, hogy te az ő reakciójukra reagálsz?
Mondjuk a szándékaid jók, de ők nem jól fogadják és te arra reagálsz, hogy ők nem jól fogadják. Ez azt jelzi, hogy te nem igazán voltál harmóniában. De ha harmóniában vagy, jó a szándékod és nem jól fogadják, amivel neked nincs gondod, akkor harmóniában voltál.

K: Ez tetszik.
Á: Igen. De az egész olyan gyorsan történik egyébként is. Megállapítható, amikor kérnek. Na ez tetszeni fog. A következő történik. Az életedben sok ember kér, de nincs fogadó állapotban. Szóval csőbe húznak! 🙂 Mert ők kérnek, néha még a szavaikkal is, ők kérnek, te válaszolsz, de nem akarják. Úgyhogy beszéljünk erről egy kicsit! Beszéljünk róla rezgési szempontból! Beszéljünk róla elektromosság, elektromos áramkör szempontjából!

Tegyük fel, hogy valaki kér valamit és te felismered, lényed valamely szintjén. Mondjuk te abszolút tisztában vagy vele, hogy kér valamit és segíteni akarsz. Tehát felajánlod a segítséget talán szavak, erőforrások formájában. Mondjuk valakinek tényleg szüksége van valamire és te felajánlod neki. De ő nem azt érzi, hogy méltó a segítségre, hanem inkább azt, hogy joga van hozzá, vagy…

K: Jogosnak tartja a segítséget.
Á: Jogosnak, vagy akár meg is követeli. És nem tudod hova tenni a dolgot, mert azt adod neki, amiről te azt gondolod, hogy ő kéri. Viszont visszaüt rád a dolog.

K: Főleg azokkal van ez, akik tudják, hogy segíteni akarok. Náluk a legzavarosabb a dolog.
Á: Elmondjuk miről szól ez az egész, miért üt vissza a dolog. Amikor áramot viszel egy áramkörbe ami nem nyitott, akkor egyfajta elektromos robbanást okozol. Az áramkörnek nyitva kell lennie. Ez egy új és jó beszélgetés, ugye? Úgy tűnik ő kér, te adni akarsz aztán visszaüt rád a dolog, mert ő nem igazán volt fogadó állapotban. Akkor hogyan tudsz te túlélni egy ilyen dolgot? Hogyan tudsz reagálni a kérésére… tudod, hogy mi azt akarjuk tudd, hogy szinte mindenki aki kér valamit, nincs fogadó állapotban. Mert az első lépés az az első lépés, a harmadik meg a harmadik. Tehát ő kér, te meg “Majd én leszek a megmentőd!” 🙂 🙂 Ta-ta-ta-tatatata Ta-ta-ta-tatatata (dalol)

Berobogsz, segíteni próbálsz, rosszul sül el és azt gondolod “Nem nyerhetek, nem nyerhetek!” Ha nem segítek, kapzsi és barátságtalan vagyok, ha meg segítek, akkor visszaüt.

Tehát a kulcs az, hogy csak annak legyél tudatában mit csinálsz a saját áramköröddel. Mert ha a te áramköröd tárva-nyitva, de az övé nincs, akkor áramolni fog, nem hozzá, de áramolni fog. De ha hagyod, hogy a zárt áramkörük hatással legyen rád, akkor van ez a negatív visszahatás.

Csak a saját dolgoddal törődj! És tudod, mi a saját dolgod? Az, hogy boldog légy. A saját dolgodban benne lehet, hogy az ő boldogságukat is akarod. De a saját dolgodban nem lehet benne, hogy az ő áramkörük nyitva van, vagy nincs. Nem tudsz elég eltérő módon fejen állni ahhoz, hogy megnyisd az áramkörüket.

Tehát segít, ha csak azt mondod “Ebben nem nyerhetek, mert nem az én feladatom.” És legyél csak az az adakozó, aki vagy, mert jó adni. És hagyd, hogy ő az a fogadó legyen, aki lenni akar. De számodra ne legyen semmi tétje annak, hogy valaki készen áll e fogadni azt, amit adsz. Mert általában nem áll.

Ismered ezt a kulturális környezeted alapján.
Szeretnénk ha mindenki megértené, hogy nincs egy fix méretű torta, amit felszeletelnek, kiosztanak és amiből van aki többet kap saját fair részénél, és van aki annyit sem kap. Egyáltalán nem ez a helyzet.

Foghatnátok az egész tortát, egyenlően újra eloszthatnátok világotok népessége között és nem kellene hozzá sok idő mielőtt vissza, újra felosztaná magát minden résztvevő saját rezgési vonzáspontja alapján.

Tehát ne beszéljünk többé a tortáról, mert a torta folyamatosan termelődik. Ne beszéljünk erről mint egy véges dologról, beszéljünk a befogadó állapotról, amikor csak áramlik, csak áramlik. És akkor mi van, ha valaki kér, te adsz, de ő nincs kész a fogadásra? Nem mindegy? Jön még több, jön még több. Lesz még kérés. Sokan vannak még, akikkel kapcsolatba kerülhetsz. Nem szabad, hogy számodra tétje legyen valaki más fogadóképességének. Mert beleőrülsz. Hiszen nem irányíthatod hogyan, mire, mikor gondolnak, senki más rezgését nem irányíthatod, csak a sajátodat. Csak a sajátodat.

K: Gyakran azon veszem észre magam, hogy amikor ezek az emberek végül megsértődnek rám, gyakran túl erősen próbálom…
Á: Menjünk bele egy kicsit! Miért sértődnek meg rád?
K: Mert az a segítség amit ajánlottam nekik, lehet nem az volt, amire vágytak, vagy elvártak, vagy…
Á: Csak azért haragszanak rád, mert nem engedik be. De nem elég kifinomultak ahhoz, hogy ezt még tudják! Olyan mikor Jerry azt mondja “Rám ne légy dühös!” Mire Esther “Nem rád vagyok! Csak az vagyok! És te itt vagy.” 🙂

Abraham Hicks – Eddie vagyok, nem David!

kerem-az-infot

K: Még egy gyors kérdés. Ahogy látod, engem Eddie-nek hívnak. De egész életemben azok, akik ismernek, akikkel éveken át dolgoztam úgy üdvözöltek, hogy “Hello David, mi újság?”, egész életemben… és csak a nézőpontodra lennék kíváncsi egy ilyen dolog kapcsán, mert kezd az agyamra menni.
Á: Nos, ez egyszerűbb, mint hinnéd. Mert életed hajnalán valakinek, akivel gyakran találkoztál olyan valaki jutott eszébe rólad, akit David-nek hívtak. Más szóval egy ilyen egyszerű dologról van szó. És ha valaki nem a neveden szólít és te azt mondod “Nem, engem nem David-nek hívnak”, mikor azt mondod “Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, Eddie! Nem, nem David, David, David, David, David, David, David, David, David, David, David, David! David, David, David, David…

Szia David!!!

Senki nem akar rákos lenni! És a kettő nem ugyanaz, mármint David és a rák. De a lényeg ugyanaz. Te azt kapod, amire gondolsz. Azt kapod, ami a legaktívabb a rezgésedben. Tudjuk, hogy azt szeretnéd, ha mélyebb dolog lenne mögötte. De nincs mélyebb, nincs mélyebb mint a rezgés szokása, tudod.

Tehát biztosak vagyunk benne, hogy tapasztalatod korai szakaszában, valami ilyesmi bosszantó volt és egyszerűen az élet emberi ténye – amin segíteni szeretnénk neked változtatni – az, hogy azoknak a dolgoknak, amik bosszantanak több adásidőt adsz, mint azoknak, amik örömmel töltenek el. Más szóval, aggódsz dolgok miatt. Nagyon érdekes látni azt, hogy a legtöbb ember rezgésében gyakran nem az aktív, amit leginkább megtapasztalni szeretne.

Tehát ez a nagyon lágy, nagyon valós dolog amit megtapasztalsz, egy lehetőség számodra, hogy megértsd, hogy ami hozzád érkezik, a rezgésedre adott válaszként érkezik hozzád.
De hogy is mondtad? “Egész életemben.” Ezt mondtad “Egész életemben.”?

K. Mindig ez történik.
Á: Mindig ez történik. Egész életemben. Legyen ez valami mókás dolog, amivel játszol! Tehát menj az örvénybe, korábban szó volt erről, de nem mentünk teljesen bele, amikor ezekkel a megerősítést szolgáló kártyákkal kapcsolatban viccelődtünk, tehát amikor az örvénybe kerülsz, akkor használj megerősítéseket és ne az örvényen kívülről! Tehát az örvényen belülről, az örvényen belülről mondj megerősítő állításokat! “A nevem Eddie. A nevem Eddie. Én Eddie vagyok. Eddie-nek születtem. Tetszik az Eddie név. Szeretem leírni az Eddie nevet. Eddie a nevem. Imádom az Eddie nevet. Szeretek Eddie lenni. Eddie vagyok. Én Eddie vagyok! Eddie az, aki én vagyok. Ééééén vagyoooook Eddieeee! (énekel)

És ahogy ezzel játszol, ahogy ezzel játszol és kinyilatkoztatod, ahogy az örvényen belülről megerősíted, azok akik nem is ismernek azt mondják majd “Szia Eddie!” 🙂 Ez nem vicc! Olyan tapasztalatod lesz, hogy az emberek ismerni fognak. Az emberek ismerni fognak. És azok, akik harmóniában vannak, annak a rezgését, aki te vagy le fogják tudni fordítani. Komolyan! (taps)

K: Köszönöm!
Közönség: Eddie! Eddie! Eddie! Eddie! Eddie! Eddie! Eddie! Eddie! ….
Á: Na tessék. Na tessék. Ilyen, amikor elszabadul a közönség a vonzás törvényének köszönhetően! Ennél nincs jobb!

Abraham Hicks – Hallgass belső lényed útmutatására!

kerem-az-infot

K: Annyira lelkes vagyok, hogy veled találkozhatok. Épp most egy olyan tapasztalatom volt, ahogy a meditációról beszéltél, hogy kapcsolódtam abban a pillanatban a belső lényemhez és kíváncsi voltam, mit mond nekem?
Á. Jelentkezz!
K: Pontosan így volt, de először azt mondta “Engedd el!”, mert korábban is jelentkeztem, de most jött az, hogy “Engedd el!”, viszont úgy voltam vele, hogy ez tényleg a belső lényem, vagy az agyi énem?
Á: Nem számít! Ha az agyi éned szinkronban van a belsőm lényeddel, akkor az egy jó pillanat. Nem arra kérünk, hogy a belső lényedet arra kérd, hogy ő végezze az összes gondolkodást, csak arra kérünk, hogy ellenállást ne vigyél az egyenletbe!
K: Oké! Ezt elmagyaráznád egy kicsit? Mert olyan volt… szóval egyáltalán nem ezt akartam kérdezni, de…
Á: Nos a tapasztalatod sokkal fontosabb számodra, mint bármely szó, amit kimondhatunk. Mert megtapasztaltál egy kis ellenállást, lélegzéssel enyhítettél rajta, fókuszáltál, jött az impulzus, amit követtél és olyanhoz vezetett, amire vágytál. Tehát magadnak szemléltetted: harmónia, nem akkora harmónia, jobb harmónia, jobb harmónia és megkapod, amit akarsz.
K. És egy másodperc volt.
Á: Igen, ez így megy. Ezért olyan jó az időzítés. Gyakran a másodperc töredéke, amikor abban az állapotba vagy. El tudod képzelni – mivel a belső lényed mindig tudja hol van minden, amire vágysz és ismeri a legkisebb ellenállásod útját, ami oda visz – érzed annak az értékét, hogy több olyan pillanatod van, amiben ilyen fogadója és érzékelője vagy?
Sok ember harmónia nélkül rohangál és nem érti miért nem jönnek az impulzusok, vagy aggódik, hogy lemarad róluk. Nos, nem maradsz le róluk, csak arra összpontosítsd az elméd, ami számít, ami nem más, minthogy jól érezd magad!
Egyikőtöknek sem akarjuk, hogy azzal a meghatározó szándékkal rohangáljon a bolygón, hogy “Kapcsolódni kell a belső lényhez! Kapcsolódni kell a belső lényhez! Kapcsolódni kell a belső lényhez!”
Hiszen hacsaknem azt teszed, amit tenni szoktál, te kapcsolódsz a belső lényedhez. Hacsaknem bosszankodsz valamin, vagy dühös vagy valami miatt, vagy nagy ügyet csinálsz valamiből, más szóval hacsaknem azokat a dolgokat teszed, amik nem töltenek el jó érzéssel, te szinkronban vagy a belső lényeddel.
A belső lényed imádja veled felfedezni ezt a világot, a belső lényed imád felnézni az égre, kinézni a tengerre, keresztül nézni a gyepen, ránézni a vadakra és belenézni mások szemébe. A belső lényed imádja, mikor televíziót nézel és keresed világod gyönyörű dolgait, a belső lényed egységes veled, tehát nem kell valami különös alaknak lenned, aki egy barlangban meditálva üldögél és fura hangot ad ki “Ummmmm” 🙂 Nem kell ilyennek lenned.
Csak azt kell tudnod, hogy a belső lényed létezik. Csak azt kell tudnod, hogy a belső lényed egy erős rezgés, ismer téged és mindig áramlik feléd. Tehát csak arra figyelj, hogyan érzel és tégy meg mindent, hogy a lehető legjobban érezd magad és meditálj minden nap, hogy megmutasd magadnak, hogy milyen érzés tényleg szinkronban lenni. Aztán élvezd, ne csinálj nagy ügyet belőle!
Közülünk senki nem üldögél azzal a gondolattal, hogy “Ohhh, meditációs órára mennek. Most többet tudunk velük beszélni.” Nincs semmi ilyesmi.
Mert ha te nem vagy elérhető, valaki más igen. 🙂
Madarak cikáznak mindenfele, akik bármit megtesznek, amire kérjük őket. Mókusok, kutyák, mindenféle vad… Ha látni akarunk valamit, akkor megtesszük egy légy szemén keresztül, nagyon jó módszer. Ha szagolni akarunk valamit, akkor nem rajtad keresztül tesszük. Korlátaid vannak. A kutyádon keresztül tesszük. A kutyád, nagyon nagyon jó szaglási és hallási képességekkel rendelkezik. Húúú, ha hallani akarunk valamit… Ha tényleg a szaglás vagy a hallás fizikai érzésére vágyunk, nem érdekel minket mit csinálsz. Ezekben nem vagy jó. Nem vagy olyan jó fordítója ezeknek a rezgéseknek.
De ha a világ érzelmi nézőpontjaira vágyunk, akkor te vagy a mi emberünk. 🙂
És számunkra nincs annál érdekesebb, mint az, ami neked fontos. Mert te vagy a teremtés élvonala.
Tehát idekint vagytok, elvagytok egymással, kiváltói vagytok az univerzum tágulásának és mi örömünket leljük az általatok teremtett tágult univerzumban. És leginkább arra vágyunk, hogy ráérezzetek arra a tágult univerzumra, amit teremtettetek. Számunkra nincs annál lenyűgözőbb, mint amikor bepillantást nyertek egy időzített pillanatban valamibe, amire vágytatok és azt tudatosan felismeritek. Nincs annál jobb!
Tudod, amikor hallottál egy nagyon jó viccet és alig várod, hogy elmond valakinek? Vagy olvastál egy nagyon jó idézeted valahol, vagy valami megérintett valahogyan és egyszerűen csak el akarod valaki másnak mondani. Nos, mi mind így érzünk. Mert beleláttunk az örvényedbe. Mi tudjuk mi van ott. És nagyon boldogok vagyunk azért, amit már megteremtettél, és alig várjuk – de türelmetlenek nem vagyunk -, hogy belepillants, tudod. Segített?
K: Igen.
Á: És?
K: Sok kérdésem volt életem különböző területei kapcsán, de most lényegtelennek érzem feltenni őket.
Á: Mert minden kérdésed válaszához pillanatbeli hozzáférésed van, ami reagál arra, ahol éppen vagy az utadon. A minap Esther a lányával Tracy-vel autózott és San Antonio olyan részén mentek keresztül, amit Esther nem ismer. Voltak ott párszor, általában Esther vezet és Tracy a navigátor. És Esther elnevette magát, mert épp az előtte lévő napon jártak ott és elfelejtette az útvonalat.
Tehát Esther megkérdezte “Hol kell lemenni?”, mire Tracy “Hildebrand-nél”. Mire Esther “Ok. Addig ne mondj semmit, míg oda nem érünk!” Mert tudta, hogyha Tracy azt mondta volna “Menj le Hildebrand-nél, aztán jobbra, majd megint jobbra, aztán balra” akkor nem tudta volna az egészet észben tartani.
És neked sem kell az egészet észben tartanod. A belő lényed az útmutatód, aki tudja pontosan hol vagy és tudnod kell, hogy a legkisebb ellenállás útja egy változó dolog. A legkisebb ellenállás útja változik, mert egyéb tényezők befolyásolják. Tehát, ha ráhangolódtál az élő vezérlésre, kell egy rakás cuccot az elmédben tartanod? Nem! De bíznod kell élő vezérlődben!
K: Tehát, ha azt érzem, további útmutatásra van szükségem, akkor a kétség is előjön.
Á: Várjunk csak! Megismételnéd? “Ha úgy érzem, szükségem van…
K: … további útmutatásra.
Á: Milyen további útmutatásra?
K: Mondjuk ha tudnom kéne, mi jön Hildebrand után. Tehát, hova megyek még…
Á: Túlságosan előrementél. Nem további útmutatásra, hanem jövőbeni útmutatásra gondoltál. Ha úgy érzed útmutatás kell, hogy a jövőben merre kell kanyarodni, akkor nem jól használod a vezérlő rendszeredet. A vezérlő rendszered épp ott van veled. Nem várnál inkább az impulzusra, hogy jelentkezz, vagy hogy jobbra fordulj?
K: Tehát ez azonnali, pillanatbeli.
Á: Mint, amit az előbb megéltél.
K: Tudom. Nagyon nyugtalanító! 🙂 Ja, tudom.
Á: Nincs azzal baj, ha nagyjából tudod merre tartasz. Bármi ami nyugtat és jobb érzést okoz, az jó ötlet. Mi nem azt mondjuk, hogy “Csak kelj fel az ágyból, botolj bele a világba és mond azt, hogy: Majd a belső lényem tudni fogja, én meg remélem meghallom!” Mi egyáltalán nem ezt mondjuk. A cél, hogy találd meg a tökéletes egyensúlyt a szándékaid között. Tudod, szereted érezni a kezedet az agyagban. Te akarsz cselekedni, akarod, hogy ötleteid támadjanak. Mi nem arra próbálunk tanítani, hogy bábu légy, amit a belső lényed vezérel. Nem erről van szó. Mert a döntéseket te hozod. Te élted meg azt a kontrasztot, ami megmondta a belső lényednek mit akarsz. Te vagy a forrása minden információnak, amit a belső lényed a nevedben tartogat. Csak tanuld meg a vezérlő rendszeredet úgy használni, ahogy neked a legjobban működik! És úgy működik a legjobban, ha amennyire csak lehet elégedett hangulatban vagy. Ha szorongó hangulatban vagy, nem hallod. Még akkor sem, ha a belső lényed tudja. Ha mérges hangulatban vagy, nem fogod hallani. Annak ellenére sem, hogy a belső lényed tudja. Olyan állapotban légy, hogy meghalld. Milyen az az állapot? Elégedett. Elégedett és még feljebb. Elégedett és vágyakozó, nagyra becsülő, szeretetben lévő. Vágyakozó, játékos, jókedvű és vidám. Mindezek a hangulatok benne vannak a belső lényed rezgési hatókörében. Szóval ez nem egy nehéz dolog.
De ti emberek Salamoni komolysághoz szoktattátok magatokat. “A belső lényem nem játszik velem. Azt akarja, hogy komolyan vegyem ezt a tudatos teremtés dolgot. Hiszen azért vagyok itt, hogy megmentsem a bolygót.” Nem nem azért! A bolygót nem kell megmenteni. Nem azért vagy itt hogy bármit bárkinek bizonyíts. Azért vagy itt, hogy a valóságodat teremtsd a végtelen intelligencia és olyan jóság forrásának segítségével, amit képtelenek vagyunk szavakba önteni. Ezért vagy itt.

Abraham Hicks – Hogyan változtass könnyen a hiedelmeiden

kerem-az-infot

K: Gyakran mondod, hogy egy hiedelem az csak egy gondolat amire folyton gondolunk. És én gyakran azon elmélkedem, ezt meddig lehet tágítani? Tudod nekem az a hiedelmem, hogy a föld 24 óránként fordul egyet, a háromszögnek három szöge van és az emberi lényeknek fehérjére van szükségük. Mindenezek az érdekes hiedelmek, amiket életem során felszedtem, gyakran válhatnak… például az elmúlt tíz évben sok hiedelmet szedtem össze a táplálkozás, az edzés az életstílus és annak kapcsán mit kell tennünk, hogy egészségesek legyünk, hogy jól nézzünk ki, meg hasonlók és ez átmehet megszállottságba, az embert nyomaszthatja, ugyanakkor néha érdekes is lehet beleásni ezekbe a részletekbe, és néha…
Á: Amikor érdekes, a belső lényed veled van, amikor nyomasztó, akkor nincs. Más szóval, használd a vezérlődet arra, mely gondolatok vannak szinkronban a tágabb nézőponttal és melyek nincsenek.
K: Ez szokott velem történni, igen.
Á: … melyek a megértés valódi alapjai. Tudod a valóság folyamatosan más dolgokká alakul. Van aki mondhatja, elég jó bizonyíték van arra, hogy forog a föld, meg a háromszögnek három oldala van, de emlékeztetni szeretnénk téged arra, hogy a dolgok manifesztációi csak gondolat trendeket követnek. Tehát sok dolog van, amiket az emberek megfigyelnek a jelenlegi társadalomban, amiken gondolkodnak, amikben hisznek és amiket ezért állandósítanak, de inkább nem élnének meg. Igazságok, bizonyságok, bizonyítékok, amiket inkább nem élnének meg.
Mi azokra a rezgési örvényedben lévő igazságokra szeretnénk felhívni a figyelmedet, amiket minden esetben igenis élni akarsz és amiket a forrásenergiád támogat.
Mi csak figyelmed irányultságára biztatunk. Tudjuk, hogy egy fontos dologra akarsz kilyukadni, úgyhogy folytasd!
K: Szóval, szeretem az egész táplálkozási információ dolgot, mert személyes példám köt hozzá. Körülbelül 20 éves korom óta sok adatot és szabályt memorizáltam arról, mi egészséges, mi nem és mely étrend-kiegészítőknek milyen hatása van, mennyit kell edzened és mikor, meg ilyen hülyeségek. És úgy néz ki, hogy… tudod, hosszú ideig arra alapoztam…
Á: Nos, mi van ha onnan ahol most állsz, annak az információnak az összegyűjtése a legkisebb ellenállás útja és ezért szolgálatodra van? De mi van, ha miután azon a járművön utaztál egy ideig, az a szándékod, hogy itt az idő egy másik járműre? Azt akarjuk visszakérdezni, hogy hajlandó vagy engedni, hogy a hiedelem rendszered a vágyaiddal fejlődjön? Hajlandó vagy az az alkalmazkodó lény lenni, aminek születtél?
Mert sok dolog van, amikben a társadalmad vagy az emberiség hitt egyszer, de többé alkalmatlanok, viszont ott voltak mikor szükséged volt rájuk. Ott voltak azok a hiedelmek és szolgáltak téged, mert gyakran egy hiedelem kezdete – ami az egyetlen, amit találhatsz – arra szolgál, hogy a következő helyre kerülj, hogy egy további vágyat indíts útnak. De akkor az a kezdeti hiedelem nem az a jármű, ami szolgál téged.
Tehát ragaszkodni valamihez, csak azért, hogy legyen mihez ragaszkodni tradíciók alapján, vagy mert anyám azt gondolta, vagy ilyesmi…
Jobb útmutatás jön belőled, ami mindig az örvény verzióhoz vezérel, ami mindig az az új és fejlettebb jármű, amire vágysz.
K: Imádom az egyik járműről a másikra váltás ötletét. És szerintem az egyetlen dolog, ami visszatart, hogy teljesen ezt csináljam a …
hiszen tényleg új járművek jönnek elém, amikbe beszállhatok… a régi járművekből származó bizonyítékok.
Arra vagyok kíváncsi, hogy az összes bizonyíték, azok a tanulmányok, amiket olvastam… azok csak manifesztációi voltak annak a rezgésnek, ami akkor bennem volt?
Á: Igen!
K: És nem feltétlenül voltak igazak ahhoz, ami a következő tapasztalatom lesz?
Á: Bizonyítékul szolgáltak a benned lévő dolgokhoz és sokszor a legkisebb ellenállás útját jelentették, hogy távolabbi helyre kerülj. De nem olyan hiedelmek, amik életed minden napján szolgálnak, mert te egy fejlődő lény vagy.
K: Annak a nyomásnak a felelőssége alól hogyan oldjam fel magam, amit régebben magamra raktam a régi manifesztációk alapján?
Á: Segít, ha azt mondod “Ott volt, mikor szükségem volt rá. A tisztánlátás volt, amit megtaláltam, ami nagy hasznomra volt. És most egy tisztább állapotban vagyok!” Nagyon röviden:
Tudod mit akarsz, így rakétát indítasz útnak arról, amit akarsz és mindig van egy rés. Tehát arra fókuszálsz, amit akarsz és zárod a rést és most csak egy rezgésed van és a vonzáspontod olyan, hogy azt bevonzod. Tehát bevonzottad, elérted, megteremtetted azt, amit el akartál érni. De most van egy teljesen új kiindulási pontod is, egy rakás új kontrasztos tapasztalattal, amikből teremtesz. Tehát most, a sok új kontrasztos tapasztalat hatására egy másik vágyrakétát indítasz. Szóval ez mindig így van.
És soha nincs szolgálatodra az, ha visszatérsz azokra a kezdeti dolgokra.
K: Erre gondoltam. Jó ezt hallani. Klassz!
Á: És vigyük ezt egy kissé tovább. Jól átment ez neked, érezted, hogy helyére kerül. El tudod képzelni mi az, amit a belső lényed tud rólad, amit nem állsz készen elhinni? El tudod képzelni mi az, amit a belső lényed a benned lévő potenciálról tud? Az anyagcserét, a stabilitást, a sejtszintű reprodukciót illetően? El tudod képzelni mi az, amit a belső lényed tud, amit nem állsz készen elhinni, mert a jelenlegi bizonyíték nem támasztja alá azt a hiedelmet, viszont a rezgési bizonyíték igen?
Ja. Ezért haladnak a dolgok elég lassan az embereknél, mert annak a bizonyítékát akarod használni, ami már manifesztálódott, ahhoz ami manifesztálódni fog. Ehhh! 🙂
Így csak abból lesz több, ami már manifesztálódott. De olyan sokféle új rezgési bizonyíték van, ami vadonatúj manifesztációkhoz vezet.
Mint például az, hogy az emberek kijönnek egymással, az hogy a harmóniáé a meghatározó rezgés, az hogy olyan emberek csoportjai, akik ismereteiket az idők során összegyűjtötték, összejönnek és együttműködve dolgoznak, hogy dolgokat jobbá tegyenek, nem rosszabbá. Olyan sok lehetőség van amit a most valósága nem támogat.

Abraham Hicks – Mindig te vagy az oka, sohasem valaki más

kerem-az-infot

Á: A vonzás törvénye, erőteljes törvény, ismeri minden fizikai és nem fizikai dolog rezgését. Nem fizikain értjük azokat a dolgokat, amiket fizikai érzékszerveiddel nem tudsz lefordítani. Sem látni, hallani, szagolni, ízlelni és tapintani sem tudod, pedig ott van. A vonzás törvénye az összes rezgési frekvenciát kezeli.

Ezért van, hogy ha a rádió hangolódat egy adott állomásra állítod, hallod azt amit ott sugároznak. Hiszen az adás és a vétel frekvenciája azonos. Nos, te így vagy mindennel ebben az univerzumban. Minden ember, minden gondolat, minden ötlet, minden dolog minden jellemzője frekvenciával rendelkezik. És amikor összpontosítasz, akkor létezésbe összpontosítasz és nyomatékosítasz, szinte megszilárdítasz egy frekvenciát. És ha ezt teszed, akkor azok a dolgok amik passzolnak ahhoz a frekvenciához, felbukkannak a tapasztalatodban. Ez a vonzás törvénye.

Nincs véletlen. Senki nem tud semmit csak úgy a tapasztalatodba helyezni. De néha azt gondolod igen, mert nekik, illetve annak, amit gondolnak szenteled figyelmedet. De a vonzási faktort a nekik szentelt figyelmed jelenti. Maguktól semmit nem helyeznek a te tapasztalatodba. Ha ezt egyszer megérted, akkor talán el akarod kezdeni gyakorolni azt, amit rezgésileg kibocsátasz.

Nemrég Esther olyat kapott valakitől, amit nem igazán akart tőle kapni. Nem várta ezt attól az embertől, mert azt hitte arra képezte, hogy ne ilyen legyen. Tehát, felrázta az, mikor azt kapta attól az embertől. Mert ráébresztette, hogy sok-sok év képzése hasztalan volt. 🙂 Hiábavalóságot érzett. Aztán ahogy aznap este lefeküdt, elgondolkozott rajta. Ahelyett, hogy azt az embert hibáztatta volna inkább az bántotta, ahogyan a dolgok alakultak. Aztán egy nagyon tiszta gondolat jött az elméjébe végül egy nagyon tiszta kérdésére. Ami a következő volt! “Várjunk csak egy percet! Semmi sem történik véletlenül. Csak vonzás van. Ez akkor azt jelenti, hogy az az a ember semmit sem helyezett magától a tapasztalatomba. Én vonzottam be. A francba! Má’ megint! 🙂 Hé Ábrahám, kezd elegem lenni minden egyes dologból, ami velem történik. Jó lenne, ha valaki más is felelősséget vállalna valamiért!”

Talán fog is, de nem rajtad múlik, hogy megköveteld. És amikor csak próbálod, kiesel a harmóniából. Aztán arra a következtetésre jutott, – miután este néhány óráig a dolgon rágódott – ,”Hogyha csak vonzás van, akkor ezt én vonzottam be.” Aztán rájött, hogy a szavaival próbált irányítani, míg valami mást vonzott. Más szóval, “Ha ezt kapom, akkor biztos számítok rá! Biztos számítok rá! Tehát olyan szavakat használok mint Szeretlek, míg a vonzásom azt mondja Megint csalódást okozol!

De Ábrahám, mi van ha valaki tényleg csalódást okoz neked?” Akkor a valósággal nézel szembe és nem változtatod. “De Ábrahám, mikor van valaki másnak egy kis felelőssége ebben a társteremtő táncban?” Minden egyes nap, minden egyes percében másnak is van felelőssége de semmi olyan, amivel bármit kezdhetnél a szavaiddal. Észrevetted, hogy az emberek nem fogadnak szót? Ohh, néha lehetsz elég erős, eléggé fenyegethetsz ahhoz, hogy úgy tűnjön szót fogadnak, de valójában nem és az univerzum továbbra is megmutatja szófogadatlanságukat, szavaidra adott reakció hiányukat. Tehát végül neked kell vállalnod, hogy te vonzottad be, annak ellenére, hogy nem akartad. Tehát ahogyan érzel, a saját ‘húzd-meg-erezd-meged-ről’ szól. A szavaim azt mondják Szeretlek a rezgésem azt Csalódást okozol. A szavaim azt mondják Nagyon jó munkát végzel, a rezgésem azt Ohhh, sokkal jobbat is végezhetnél. A szavaim azt mondják Minden tökéletes az életemben, a rezgésem azt Mit kezdjek veled? Értitek mi a lényeg? És ha bármi gázos van a rezgésedben, ami megtörténik és rendben is van, ha bármi gázos van a rezgésedben, akkor számodra ez az üzenetünk: Annak semmi köze nincs senki máshoz! Ami gázos a rezgésedben az a saját ‘húzd-meg-erezd-meg-ed’!

És a leges-leges-leges-leges-legbelsejében az van, hogy ti – mi annyira szeretünk titeket, áldjuk a szíveteket – ti azt hiszitek, hogy szavakkal irányíthattok dolgokat. Tehát olyan dolgokat mondotok, amiket hinni akartok, de nem hisztek, viszont az univerzum mindig pontosan azt hozza el, amiben hisztek. Mindig.

Áldjad hát a többieket, hogy segítenek ráébredni, mik a gyenge pontjaid, hol vannak a “nem hiszek abban, amire vágyom” pontjaid. Okoztunk egy kis depressziót? 🙂 Mert legtöbbetek inkább hibáztat, mint magába néz.

Egyszerűbb dolog azt mondani, “Várjunk csak, nem így éreztem addig, amíg erről veled kapcsolatban nem volt szó. És mivel addig nem éreztem így, ezért biztos te vagy az oka!” De sohasem! Soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, – ez eltart egy darabig -, soha-soha, – ez most mindenről szól, ami benned van -, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, soha-soha, S O H A S E M! Mindig te vagy az oka! Te! Csak te, csak te, csak te! A szarba!

Sokkal könnyebb másokat okolni, amíg meg nem érted, hogy … uhhh te a forrás kiterjesztése vagy és a forrásod veled van mindenben, amit megtapasztalsz. És ahogy keresztül válogatsz az életen és döntéseket hozol arról mit szeretsz jobban ezzel, meg azzal kapcsolatban, útjára indítod ezeket a vágyrakétákat. A belső lényed meglovagolja azokat a rakétákat és rezgésileg egyenlővé válik a dolgokkal, amiket az életből kiválogattál, preferáltnak állapítottál meg.

Tehát a belső lényed mindig a precíz élvonalában marad annak, amivé az életed hatására váltál. Tehát azt kell megértened, hogy az életed hatására rezgésileg többé váltál annál, mint amit utolértél, de a belső lényed mindig ott van kint az élvonalban azzal, amivé váltál, ami lehetőséget ad, hogy az érzelmi vezérlőrendszeredet arra használd, hogy utolérd azt, amivé váltál.

De ahelyett, hogy arra figyelnél, amit a belső lényed tud, tehát ahelyett, hogy ráéreznél a legkisebb ellenállásod útjára. A legkisebb ellenállással járó utadon arra, amiről a belső lényed tudja, hogy mivé váltál …
Ahelyett, nagyon sokszor másra tekintesz, egy másik emberre, aki annyira hasonlít arra, amiről az előbb beszéltünk, aki teljesen és végképp tőled független és minden mást használsz vezérlődül annak kapcsán ahol vagy.

Használd inkább a belső lényed, aki veled van az út minden lépésén, tudja mit akartál, mit láttál, tudja mire gondoltál, mit indítottál útnak, tudja rezgésileg mivé váltál, ott áll és jelet sugároz arról, aki vagy, amit akarsz, ami egy olyan jel, amivel ha harmóniába kerülsz, vidámnak, teljesnek, boldognak, világosnak, felvértezettnek és szeretetben érzed magad.

De te ehelyett egy emberre tekintesz, akit rohadtul nem érdekelsz? 🙂

“Nem hozol nekem virágot többé!” 🙂

Ha egyszer eldöntöd, hogy egy tudatos kapcsolatot alapítasz magad és a belső lényed között, ami azt jelenti hogy eldöntöd, az a fontos ahogy érzel és vállalod, ha nem jól érzed magad, és tudomásul veszed, hogy a nem jó érzésed hátterében a benned lévő ‘húzd-meg-erezd-meg’ áll, akkor javítani fogsz minden kapcsolatodon, mert többé nem másokat tartasz felelősnek.

El tudod képzeli, hogy közeli személyes kapcsolatod van egy alkalmazottal, egy szeretővel, egy szülővel, vagy bárkivel, egy baráttal, egy kapcsolatod van valakivel, aki csak szeretni akar, és semmit sem követel tőled, ami őt megerősítené?

Már rájött arra, hogyan legyen teljes. Ő teljességben él örökkön örökké és azt várja te is ezt tedd. Nem versengtek, nem marakodtok, nem játszotok játékokat, nincs az, hogy “Te elnyomsz engem”, semmi ilyesmi, ami soha nem volt benne a belső lényeddel kötött egyezségedben.

Mindig amikor nyafogsz, vagy úgy viselkedsz mint akinek másra van szüksége, akkor ellentmondásba kerülsz belső lényeddel, aki tudja, hogy nincs. Olyan mintha a belső lényednél lenne egy kosár, amiben minden benne van, amit valaha kértél, de te úgy teszel mintha a kosár nem létezne, mert a barátod nem ad neked semmit.

Mi meg azt mondjuk, a dolgaidat az összes rossz helyen keresed. A szeretetet az összes rossz helyen keresed. A tisztánlátást az összes rossz helyen keresed.

Nos, elértük már, hogy antiszociálissá válj? Nem ez volt a célunk, csak az, hogy ahhoz kapcsolódj, aki vagy és aztán menj társaságba. Ahelyett, hogy keresel valamit, ami nem ott van, aztán ha nem találod, beparázz, keresd ott, ahol van, találd meg aztán játssz azokkal, akik szintén megtalálták.

És amikor kapcsolódást keresel és megtalálod, másokat is találsz akik keresték és megtalálták és aztán olyan leszel mint ez a közönség ma itt. Más szóval erről szól ez az egész. Persze nem vagy mindig abban az állapotban, senki sincs mindig. Esther sincs mindig abban az állapotban.

De egy dolgot tudunk Esther-ről. Tudja, ha nincs benne. És ha nincs benne, akkor nem titeket okol, hogy nincs benne. És most segíteni akarunk neki abban, hogy magát se vádolja, ha nincs benne.

Nincs azzal semmi gond. Hiszen, hogyan tudsz lenni valahol, amiről nem tudod, hogy ott lenni lehet? Honnan tudod egyáltalán, hogy akarod, amíg nem tudod, hogy nincs. Hát nem ez az élet folyamata? Nem erről szól az élet evolúciója és tágulása?

Csak adtunk néhány gyors-indulási tippet.

Hangolódj rá, aztán játssz!

Abraham Hicks – Azt megegyük?

kerem-az-infot

K: Azt hallottam, hogy ha mesterséges, hibrid élelemmel táplálkozol, mint például a brokkoli, meg hasonlók, akkor az káros, rákos leszel tőlük. 🙂 Ez azt jelenti, hogyha szembe feszülsz vele, csak akkor lehet gond? Ha szembe feszülsz vele és próbálod megenni, vagy próbálsz szembe feszülni vele és nem megenni?

Á: Az van, hogy nehézkes ennek itt a végére járni és nem annyira hatásos és zavaros és ez az, amit emberieskedésnek hívunk. Emberieskedés: mikor megpróbálsz mindennek a végére járni, megtalálni a helyességét, vagy a helytelenségét…
Az a meglepő, hogy nem kezdtek teljesen beleőrülni, hiszen olyan sok dolgot figyelembe vesztek, amiből kihagyjátok a belső lényeteket. Nos, van két sztori amit elmesélünk, amit nagyon könnyű befogadnotok.

Először képzeld el, hogy van egy tömeg-tudat, az összes ember a földön, minden dolog amin gondolkodnak, az összes véleményük, az összes kategória, amibe skatulyázzák magukat, ahogy egymással szembe feszülnek. Tehát vannak faji kategóriák, vallási kategóriák, politikai kategóriák, zenei kategóriák és vannak az “én véleményem helyénvalóbb, mint a tiéd” kategóriák minden témában! Témák milliói vannak, milliónyi kategóriában. És legtöbbször az emberek csoportokba gyűlnek, mert elkülönülésükben gyengének érzik magukat, de erősebbnek ha csoportokba gyűlnek, és szinte mindegyik szembe feszül egy másik kategóriának, amiért elvesztik sorsuk irányításának képességét.

Tehát mi azt javasoljuk, hogy képzeld el azt – ez nagy segítségedre lesz -, hogy tudod, mindezek az emberek léteznek, az összes véleményük létezik, de ahelyett, hogy kategóriákba raknád őket, amikben republikánusok vannak a demokraták és demokraták vannak a republikánusok ellen és így tovább, ahelyett, hogy több kategória szembefeszülését látnád, lásd azt, hogy csak két kategória van: az ebben a pillanatban a forrásukkal harmóniában lévőké és a nem harmóniában lévőké.

Mindegyik embert be lehet sorolni e két kategória valamelyikébe. Sok demokrata lehet a harmóniában lévők kategóriájában, sok republikánus lehet a harmóniában lévők kategóriájában. Ne hagyd, hogy a kategóriák elhitessék veled, hogy nekik nincs belülről fakadó útmutatásuk. Mert sokszor van.

És most, hogy hagyod a világnak, hogy két kategóriában legyen és emlékezteted magad arra, hogy az, hogy valaki ebben a pillanatban melyik kategóriában van, egyébként is átmeneti, mert hatással van rá, hogy az imént mit látott a tévében, mi történt vele, vagy az imént milyen tiszteletlenséget hallott a gyerekeitől, meg hasonlók.

Az hogy milyen kategóriában van most, általában annak köszönhető, hogy az imént milyen élethatások érték. De ebből a két kategóriából kiindulva, minden egyes embernek megvan a lehetősége, hogy saját preferált kategóriát válasszon. És ha egy kis figyelmet fordítasz a témára, akkor legtöbbször bent lehetsz a harmónia kategóriájában. És ahogy ezt a kategóriát egyre többször és többször választod – egyszerűen azért mert jobb érzéssel tölt el, ami azért van, mert a belső lényed mindig ott van – és amikor a belső lényed hangzásához, rezonanciájához csatlakozol, akkor visszanyerted uralmadat és mindig jól érzed magad.

Ha így teszel, akkor az összes többi halom, az összes többi kategória irrelevánssá válik. És nem számít, mit mond erről egy szociológia tanár. Nem számít mit mond erről valaki más. Olyan sok könyv szól arról, mit kéne és mit nem kéne enned, hogy az a meglepő, hogy valamelyikőtök is talál bármilyen ennivalót. Bármilyen ennivalót.

Valójában nem az a lényeg mit eszel, hanem az ahogyan érzel annak kapcsán, amit eszel. Nem az a lényeg, más mit mond neked, hanem az, te mit gondolsz, mit mond neked. Nem az a lényeg mi az, amit bárki hisz, vagy érez veled kapcsolatban, hanem az, te hogy döntöttél, mit hisz vagy érez veled kapcsolatban.

Tehát mindent, ami hozzád érkezik a saját lencséden keresztül értelmezel. Csak arra bátorítunk tisztítsd meg a lencsédet! Arra bátorítunk láss tisztán, arra kérünk láss tágabban, arra kérünk tartsd eléggé fontosnak, hogyan érzel és kerülj összhangba azzal, aki valójában vagy, hogy elkezd a világot a forrás szemén keresztül látni. És aztán mindezek a dolgok, amiket olyan sokan próbálnak fontossá tenni… mert a világ nagy része rájött, hogy a félelmeden keresztül irányítani tud téged.

Tehát ha eléggé meg tudnak ijeszteni, akkor követni fogod őket ahova ők akarják, hogy kerülj, nehogy bizonytalanul érezzék magukat. Mennyire elcseszett már ez? 🙂

Ha a tisztánlátás és harmónia jellemez, akkor nem ijesztenek meg, csak mosolyogsz rajtuk. És sok felnőttet látsz, nagy-nagy embereket, nagy-nagy testekben, akik nagyon-nagyon félnek, mint a kicsi kisgyerekek. És ha látnál egy kisgyermeket, aki bizonytalannak és elveszettnek tűnik, nem azt mondanád, hogy van itt valaki, aki bizonytalan és elveszett, és nem akarnád, nem kívánnád a legjobbat neki? Mert a belső lényed biztosan, tudod.

És idővel az, hogy ki mit csinál, teljesen lényegtelenné válik neked, mert hozzáférsz a világokat teremtő energiához. És te eszközként, örvényként érkeztél, amin keresztül ez az energia összpontosulni tud. És ahogy te megtanulod ezt az energiát összpontosítani azáltal, ahogyan érzed magad, eléred a sorsod feletti teljes irányítás képességét és valódi fizikai megtestesülésedet. Úgy kezded életed élni, ahogy szándékodban állt, mikor ebbe a fizikai testbe érkeztél.

Egyike leszel azoknak, akiknek mindegy, hogy kivel találkoznak, az ő előnyükre fog szolgálni, hogy veled találkoztak. Az leszel, akinek születtél, az, aki másokat felemel.