K: Az előbbi kérdések folytatásaként…, van egy 9 hónapos kislányom és nem akarom társaságba engedni és amikor vele vagyok szeretnék máshogy érezni, például amikor a konnektor felé nyúl, én meg “Áhhh, mmm” , ami nem jó érzés. Tudom, hogy abban a pillanatban, amikor észreveszem, hogy olyat csinál, amit nem szeretnék, hogy csináljon, érzem a diszharmóniát. Szeretnék azonnal harmóniába kerülni és tenni ezt vele.
Á: Nos, ha legtöbbször csak figyeled, mi történik, akkor helyes dolog, megakadályozni, hogy kimenjen az utcára, vagy hogy megrágja az elektromos vezetéket, vagy hogy üveget egyen, meg ilyesmi. Ez a helyes dolog, megtenni ami tőled telik, hogy őt a jól-lét állapotában tartsd. De mindenezek mellett a hangsúlyt helyezd a kapcsolatotokban arra, hogy kerülj az örvénybe és aztán neveld őt. Nincs jó gyereknevelés, ami az örvényen kívülről történik. Ha a gyermeked viselkedésének hatására kiesel az örvényből, akkor az általában fordítva van. Te már kint vagy az örvényből és ő ezért viselkedik úgy! Amikor kint vagy az örvényből, ráhangolatlanul arra, aki vagy, diszharmóniában mindennel, amit akarsz, és megfigyelsz valamit, akkor nincs olyan tett, viselkedés, vagy fegyelmezés tőled, ami hatásos lenne és ezért érzed a negatív érzelmet. Hiszen érzed, hogy miközben arra figyelsz, amit nem akarsz, távolabb kerülsz attól, amit akarsz, nem pedig közelebb hozzá. Tehát ennek az összejövetelnek az a témája – tényleg jó lenne, ha meghallanád -, hogy kerülj az örvénybe és aztán beszélj a gyerekeiddel. Azonban, ha érzed a veszélyt, akkor rántsd ki a vezetéket a szájából! Más szóval, nem arra bátorítunk, hogy rózsaszín ködben élj és mikor a gyámügy jön a gyerekedért, azt mond nekik “Hááát, éppen a virtuális valóságomban voltam, arról ábrándozva, hogy ő örökké boldogságban él, pont mielőtt elütötte a busz!” Más szóval, mi szeretnénk, ha felelős szülő lennél, de helyezz nagyobb hangsúlyt arra, hogy gyermekedet az örvényen belülről szemléld. És te valójában erről beszélsz! Nem foszthatod meg a gyerekedet a közösségtől! Mert ti közösségi lények vagytok. Ebben a világban éltek! Ő azzal a céllal született ebbe a világba, hogy ismerkedjen, társaságba kerüljön, és hogy ő határozza meg milyen legyen az élete. Ne foszd meg őt ettől! A példád világossága által tanítsd meg azt neki, hogy te legfőképpen – és mert ez a szándékod, és ezen dolgozol – őt az örvényből szemléled. Más szóval… mondunk egy példát! Tegyük fel, hogy ő csinál valamit, ami annyira nem is veszélyes, hiszen a ház egész jól ki van párnázva, szóval olyat csinál, ami aggodalommal tölt el és annak a pillanatában…
K: Az aggodalom pillanatában?
Á: Igen annak a kellemetlen érzésnek a pillanatában te egy világos, határozott döntést hozol arról, mit akarsz. Aztán, ahogy tovább figyeled az eseményeket, az történik, hogy megfosztod magad attól, aki valójában vagy a vele való kapcsolatodban és az ő viselkedésének tulajdonítod be azt, ahogyan érzel. Holott nem az ő viselkedése az oka annak, ahogyan érzel, mert aggódhatsz érte, mikor alszik, aggódhatsz érte, mikor egy gyerek eltűnéséről látsz egy hírt a tévében. Te azért aggódsz érte, mert a gyakori gondolataid rezgésileg nem passzolnak ahhoz, aki te vagy, vagy aki ő van. Tehát, ha rád tör ez az aggodalom, akkor állj meg, nevess rajta és mondd! “Na tessék, örvényen kívüli a gondolatom, és téged, te gyermek, kifogásként használlak arra, hogy elválasszam magam attól, aki vagyok. És ki vagyok én? Egy apa vagyok, aki ismeri az erősségedet. Egy apa, aki ismeri a jól-létedet! Egy apa, aki annyira kimagaslóan akarja ismerni és olyan következetesen akarja gyakorolni, hogy téged a jól-léteddel megegyező tudással itasson át. Nem a pillanat veszélye zaklatott fel, hanem az, hogy annak a valódi verziójától fosztod meg magad aki ő, aki ő. Tehát, kerülj az örvénybe és aztán gondolj a gyerekeidre! Kerülj az örvénybe és aztán beszélgess a gyerekeiddel! Kerülj az örvénybe és aztán rendelj ételt! Kerülj az örvénybe és aztán vegyél repülőjegyet! Kerülj az örvénybe és aztán dolgozz a számítógépeden! Kerülj az örvénybe, kerülj az örvénybe, kerülj az örvénybe. Először ez legyen a célod és aztán gondolkodj azokon a dolgokon, amik fontosak neked! Mert az örvényen belüli gondolataid révén leszel társteremtő eleme a megoldásoknak és nem a problémáknak. És aztán felnő a gyereked, aki bejelenti a barátainak, hogy ” Tudjátok, mindig olyan jól éreztem magam apám társaságában. Ő elültette bennem, hogy bármire képes vagyok! Ha bármikor azon agyaltam, hogy vajon képes vagyok-e valamire, csak eszembe jutott, ahogyan rám nézett. Ettől én csak tudtam, hogy ő tudja és ezáltal én is tudtam, hogy képes vagyok” “Ohhh, de szerencsés vagy, hogy ilyen apukád van! Volt, hogy kiakadt rád??” “Hááát persze! Sokszor megtörtént, főleg az elején! De ahogy telt az idő, kezdett jobban bízni bennem. Valahogy mintha rájött volna ki vagyok. És mert rájött ki vagyok, én is mindig tudtam.
Hónap: 2019 január
Abraham Hicks – Felkészülés az impulzusok fogadására
Néha látsz egy madarat, vagy más élőlényt, ami ennek a nem-fizikai szerettednek a hatására mozdul az irányodba, hogy felfigyelj rá… amikor kérsz valamit és nem engeded be. Nem voltak ilyen találkozásaid? Esther-nek folyamatosan vannak, főleg madarakkal. Az oka, hogy a madarak nagyszerű hírnökök, mert mindenhol ott vannak, és mert befogadó állapotban vannak. Tehát, ha a forrás, vagy valaki forrásszerű egy szándékot ajánl, akkor sokszor egy madár kapja meg az üzenetet és közvetlenül neked hozza. És néha célba ér, de néha nem. Sőt a legtöbbször az emberek nem veszik észre. DE nagyon gyakran használ a forrás valakit, mondjuk Esther-t, vagy téged, hogy madár legyen és vigye az üzenetet. Érted mire gondolunk? Amikor befogadó állapotban töltesz időt, akkor idődet a forrásenergia kiterjesztéseként töltöd el. És amikor kezded megengedni, hogy teljessége legyél annak, aki vagy… amikor befogadó állapotban vagy inkább, mint nem – és csak egy nagyon kicsit engedsz átáramolni -, amikor tényleg befogadó állapotban vagy, és az impulzusok a forrás-ismerettől érkeznek, akkor, de csak akkor olyan az életed, amilyennek elgondoltad. Ez az aki vagy. Ezért jöttél.
A forrás-energia kiterjesztése vagy. És nem azt mondtad, hogy “Előre megyek, és egyedül teszem!” nem azt mondtad, hogy “Bizonyítom az érdemességemet valaki magasztosnak, aki már mindennel tisztában van”, mert tudtad, hogy nem így működik. Azt mondtad, hogy “A forrás-energia kiterjesztéseként megyek, a forrás-energia tökéletes, szeretett és áldott kiterjesztéseként egy manifesztált testbe lépek, megyek és lesznek fizikai érzékelőim, felfedezem ezt a környezetet, ezt az élvonalbeli környezetet, és “Én…” ezt mondtad “Én új dolgokat fedezek fel ebben a környezetben, amik jobbak lehetnek. Saját fajom evolúciójának élvonalában leszek” Más szóval, minden faj evolúciója erről szól. Találkozni az élettel, amiből új szándékok születnek. És mi azt mondtuk “Mi a nem-fizikai megfelelődként, maradunk…, maradunk a nem-fizikai éterben, és amikor vágyrakétát indítasz, mi meglovagoljuk, tarjuk, rávilágítunk, a rezgést stabilan tarjuk, azért, hogy – ha hajlandó vagy követni a boldogságod, ha törődsz azzal, hogy jól érezd magad, ha nyúlsz a forrásod szeretetéért, ha szeretnél rezgésbeli összhangba kerülni azzal, aki vagy, – felfedezd, hogyan használd a saját vezérlő rendszered, és azt hogyan találd meg legkisebb ellenállásod útját. Megtaláld azt a tudást, amivel rendelkezünk, és együtt tudatos teremtők leszünk. Ti úttörők idekint az élvonalban, és mi – kockázat nélkül és nem az élvonalban , de stabilan tartva annak a rezgését, amit felfedeztél – együtt juttatjuk el a gondolatot olyan helyre, ahol még soha nem járt. A gondolatot és a tapasztalatot, az életet és a szeretetet. Nem azért jöttél ebbe a testbe, hogy megjavíts valamit, ami elromlott, mert semmi nem romlott el. És nem azért jöttél, hogy megmentsd a világot, mert nem kell megmenteni. Te a teremtés öröméért jöttél. Örömteli, elkerülhetetlen bővülésért/terjeszkedésért jöttél. Három szándékkal jöttél. Szabadság, növekedés, öröm. Tudtad, hogy ebben a fizikai testben és ezen túl, olyan szabad vagy, hogy választhatod a fogságot. Tudtad, hogy a növekedés a bővülés/terjeszkedés elkerülhetetlen tapasztalata lesz. De te pontosan az örömre fókuszálni jöttél. Jöttél, hogy a benned lévő vezérlő rendszert arra használd, hogy megtaláld belső lényed rezgésbeli frekvenciáját, aki tudja a válaszokat a kérdésekre és a megoldásokat problémákra, amiket az élet segített kialakítani, mindannyiunk kutatásában az örök, örömteli előrehaladásban, amiben mindig rejleni fog a lényegülésünk. Tehát, mihelyst megnyugszol ebben az ismeretben, és elfogadod, hogy teremtő vagy, és nem vagy egyedül a teremtésedben, és mihelyst elfogadod, hogy a kontraszt élettapasztalatod elkerülhetetlen része, és belőle születik az új vágy, és mihelyst megtanulod az összpontosítás művészetét, az összpontosítás művészetét de nem mereven a gondolatokra, hanem annak a művészetét, hogy egy érzésre, a könnyedség érzésére összpontosítasz, mert újra és újra rezgésbeli egyezőséget érsz el azzal, aki a belső lényed. Tudod, Esther-nek csak az elméjét kellett elcsendesítenie, és leállítania minden gondolatot, ami akadályozta ezt az egyezőséget. Mint a dugó, ami a víz felszínén úszik, amit alá nyomhatsz – ilyen a negatív gondolat -, de ha meditálnál és elengednéd a gondolatot, akkor azonnal vissza, feljönne a rezgésbeli szintjére annak, aki vagy. És ha megvan ez a rezgésbeli egyenértékűség, akkor az, amit a belső lényed tud, te is tudod. Na most, azt szeretnéd, ha a belső lényed egyszerre mindent elmondana, vagy egyszerre csak annyit, amit készen állsz meghallani. Válaszd a másodikat, mert úgy kell lennie. Az együtt töltött órákban a felkészülésről akarunk beszélni, arról amikor készülsz arra, hogy készen állj, hogy készen állj. És igen, lesznek manifesztációk. De amikor csak készülsz arra, hogy készen állj és megtörténik, az is élmény. Szóval a készülődés állapota is örömteli. Más szóval, végig örömteli az út ahogy az éned bővülése tudatosabbá válik. De semmi sem vidít fel minket jobban, mikor látunk téged, ahogy látod hogyan teremtesz. És tudod, egyáltalán nem kisebb öröm, mikor azt látod, ahogy mások teremtenek. Más szóval, amikor az élet hatására egy vágy születik benned, és tanúja lehetsz, ahogy az univerzális erők teljesítik a vágyadat, akkor vagy a legmegelégedettebb! Egyetértetek? Nos, minden időtöket felhasználtuk. Holnap találkozunk. Házi feladat nincs. Ezekre az együtt töltött napokra az a kívánságunk, hogy elégedettségre lelj, annyi dologban, amennyiben csak tudsz. Kezeld lazán. Semmi nehézség nincs a tudatos teremtővé válásban. Valódi természeted része. És együtt segítünk ismét felfedezned, mennyire is vagy okos, és együtt osztozunk az egyenértékű erőteljes elégedettségben. Lehetetlen szavakba önteni, mennyire értékeljük a hajlandóságodat, hogy ide jöttél játszani velünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy élvonalbeli gondolkodók és teremtők vagytok. Az előttünk lévő napokban megtapasztalod valódi rezgésbeli természeted kibontakozását. Együtt tesszük ezt kellemessé. És azt veszed észre, hogy természetes módon olyan rezgésbeli frekvencián rezegsz ami igazán éneddé válik. És ezt a közeledben lévők is értékelni fogják. Nagy itt a szeretet irántad. És mint mindig, mi makacsul az örvényedben maradunk. És vágyakozva várjuk, mi jön ezután.
Abraham Hicks – Így működik
Á: Jó reggelt!
Közönség: Jó reggelt!
Á: Rendkívül örülünk, hogy itt vagytok! Jó összejönni, hogy társteremtsünk, egyetértetek?
Közönség: Igen
Á: Most ezt mondjátok. Tudjátok, mit akartok?
Közönség: Igen.
Á: Változik, folyamatosan fejlődik. Jó érzéssel tölt el? Ez a legfontosabb kérdés. A vágyad jó érzéssel tölt el? Mert ha igen, akkor rezgésileg közel vagy hozzá. Erős kétellyel, vagy hitetlenséggel nem mondasz ellent neki. Tehát egy ideje hallgattok minket?
Közönség: Igen
Á: Érted, hogy Te vagy a teremtője, bevonzója, előidézője a tapasztalatodnak. Ahogyan érzel, eredménye annak, amin agyalsz, amin gondolkodsz, amire rendszerint gondolsz. Ezért amilyenek a hiedelmeid, a hiedelmek, amik sugároznak belőled, megegyeznek a vonzáspontoddal. És minden e körül forog. Tudjátok ezt?
Tudod, hogy a hiedelmeid módosíthatók? És sokszor rájuk is fér? …, hogy olyan hiedelmeket szedtél össze magadról, amik nem produktívak, szeretőek vagy hasznosak neked? .. és hogy másokról is szedtél össze hiedelmeket. Az élettapasztalat reagálni tanított. És mielőtt tudtál volna a vonzás törvényéről, vagy a tudatos gondolatról és mielőtt tudatában lettél volna vezérlő rendszerednek, és mielőtt aktívan az alapján választottál volna gondolatot, milyen érzéssel tölt el, te sok gondolatot gondoltál. És gondolataid többsége – az erőteljes vonzás törvénye miatt – lendületre tett szert… A hiedelem csak egy gondolat, amire továbbra is gondolsz és a vonzás törvénye az oka, hogy továbbra is azokat a gondolatokat gondolod, amikre továbbra is gondolsz. Tehát korai, finom fázisukban kell elkapnod őket. Nem mondhatod hirtelen csak azt, hogy “Ohhh ez a gondolat, vagy ez a hiedelem számomra nem hasznos, ezért nem gondolom többet”, mert gondolod, miközben azt mondod, hogy nem gondolod többet. Tehát más megközelítés kell ahhoz, hogy elengedj gondolatokat, amik nem hasznosak, hogy hasznos gondolatokra cseréld őket. Tudod, hogy te főképpen rezgésbeli lény vagy? Mármint, leg-, leg-, legfőképpen. És hogy a hús-vér-csont éned, az az éned, az éned, amit látsz-hallasz-szagolsz-ízlelsz-tapintasz, az a fizikai éned. Az ez a fizikai manifesztáció. Ez a Te legélvonalbelibb manifesztációd, de az énedből olyan sok történt, történik a manifesztációk előtt, igaz? El tudjátok ezt fogadni? Sokat kérünk tőled, amikor fizikai lényegülésedben állsz, idekint teljesen manifesztáltan, körbevéve más manifesztációkkal, sokat kérünk tőled azzal, ha azt kérjük, hogy ne figyelj annyira a manifesztációra, vagy amit te a tapasztalatod VALÓSÁGÁNAK hívsz. Mert a te valóságodnak te vagy a TEREMTŐJE. És ha erősen szemléled a valóságot, ami létezik, akkor úgymond, ismételed a valóságot és nem teremted azt olyan új módon ahogy szeretnéd. A nem fizikaiból jöttél, de nagyobb részed még mindig nem fizikai, a nagyobb részed egy rezgésbeli lény, aki tisztában van veled itt ebben a fizikai személyiségben. És az érzelmek amiket érzel, a jelzői a kapcsolatodnak, a rezgésbeli kapcsolatodnak, aközött a forrás éned, vagy lélek éned és e között a hús-vér-csont éned között. És ez a kapcsolat nagyon nagyon fontos, mert a tudatos felismerése annak, hogy valójában ki vagy és neked illetve a fizikai személyiségednek – ebben a pillanatban – milyen a kapcsolata ahhoz aki valójában vagy… ez nagyon fontos, mert minden amit érzelmileg érzel erről és csak erről szól. És tudod, hogy jól akarod érezni magad. Jól kéne érezned magad! Kreatív zseniként jöttél ide, aki alig várja, hogy új módokon fejezze ki magát. Tehát felfedezed a környezetedet. Ez már csak így működik, ez az élet hatása. És rezgések sugároznak belőled, amiket mi vágy-rakétáknak hívunk. Mert, amikor tudod, mit nem akarsz, automatikusan egy tudom-mit-akarok vágyrakétát bocsátasz útnak. Még sejt szinten is, még a tested atomjainak szintjén is. Még olyan szinteken is, amiknek nem igazán vagy tudatában, te vágyrakétákat bocsátasz útnak. Az összes faj evolúciója erről szól. Tehát, ha az élet hatására felismered, hogy valami jobb lehet, akkor automatikusan kéred, és a forrás-energia részed teljesen “rááll”. A forrás-energia részed erre az új kérésre fókuszál, vegyíti azzal, amit korábban kértél, hozzáadja annak a teljességéhez ami eddig rezgésileg vagy, és egy nagyon erőteljes jelet tükröz előre feléd, hogy rezgési összhangra találhass azzal az újdonsággal, amit felfedeztél. Ezt követtétek? Az élet folyamatosan újít téged. De gyakran… fizikai szeretteink… tudjátok most mi következik… vágyrakétákat indítasz, de nem veszed fel velük a lépést, mert – és ez az a dolog, amit ideje lenne hátrahagynotok – annyira szerelemes vagy a fizikai valóságba. De mi szeretnénk meggyőzni téged, hogy ez nem olyan jó ötlet, mert a fizikai valóság, amiről azt hiszed most van és valós, egy lejárt lemez. Mint a rágó, amiből kirágtad az összes ízt. Már lejárt. Valós, tudjuk, hogy valós és tapintható, láthatod-hallhatod-szagolhatod-ízlelheted-tapinthatod, de nem itt van az akció, nem ebben rejlik a teremtő erőd, a belső lényed nem erre fókuszál. Egy ugródeszkaként szolgál abba az újba, amit az élet segít neked napi szinten felfedezni. Szeretnénk, ha kevésbé lennél fizikai – ami nem könnyű – és kevésbé fókuszálnál a tapintható dolgokra és jobban tudatában lennél annak, amire vágysz. Nézz inkább arra amerre mész, mint arra, ahol vagy. Mert ahol vagy, lejárt lemez. De tényleg. Olyan mintha utazni mennél, haladsz a sztrádán, repülsz a levegőben, valamilyen közlekedési eszközzel… űrrakétával… utazol és folyamatosan vissza nézel sóvárogva “Ohhh, ohhh… régebben ott voltam!” Szeretnénk, ha felismernéd, hogy az ahol vagy, mindig előre halad és minél kevésbé nézel vissza, annál jobb. Mert… tudod miért? Tudjuk, hogy tudod, de azért elmondjuk. A “vissza” az régi rezgés, ahol régebben éltél, akikkel régebben lazultál, amiket régebben gondoltál, az lejárt lemez. És amikor vissza nézel és annak rezgését újraaktiválod, akkor az ütközik az új éneddel. Ez a nosztalgia, a honvágy… “hív a haza melege, ennek leszel betege”… kicsit, csak egy kicsit… Tehát beszélgessünk bármiről, ami fontos neked. Itt tabu téma nincs. Tudjuk, hogy együtt a gondolatot olyan helyre visszük ahol korábban soha nem járt. És ez nekünk akkora boldogság!!! Mert tudjuk, hogy mi mindnyájan ezért vagyunk. A legnagyobb megelégedettségünkre az szolgál, amikor engeded magadnak, hogy rezgésileg összhangba kerülj valamivel, amire vágytál. Mert ennek a megélése, élettapasztalatod legfelségesebb része. Nos, hogy működik? Elmondjuk röviden. A nem-fizikaiból jöttél. A nagyobb részed még ott van. Itt vagy ebben a fizikai testben. Placcs! Megérkeztél. Felfedezed a kontrasztot. Tudod, mit nem akarsz és ennek hatására tudod, mit akarsz, tehát kibocsátod ezeket a rezgésbeli rakétákat. Előre sugároznak belőled, a belső lényed ismeri a szándékodat, fogja az új ötletet és teljesen rá fókuszál. Aztán a vonzás törvénye elkezdi gyűjteni az összes társteremtő elemet ehhez az újdonsághoz, amit felfedeztél. És egy nagyon valós dolog zajlik. Ez a rezgésbeli valóság, ahol a belső lényed az oldaladon áll… Ennek adtunk egy nevet… AZ ÖRVÉNY. Mert ez az összes társteremtő elem körkörös behívása. Annyira fontos, hogy elfogadd a valóságát, bár még nem tudod látni-hallani-szagolni-ízlelni-tapintani, mert ha nem fogadod el a valóságát, akkor nem tudsz haladni felé. És ha nem haladsz efelé az újdonság felé, amit ebből az élettapasztalatból kifaragtál, akkor nem érzed jól magad. Más szóval, nem válhatsz többé, úgy hogy jól érzed magad, anélkül, hogy afelé a “több-ség” felé haladnál, amivé váltál. És a belső lényed olyan erősen fókuszál rá, hogy te természetes módon hívást érzel felé. Elég sok makacsságba kerül – amiben nagyon jók vagytok – nem haladni az új felé, hiszen olyan hiedelmeid vannak, mint “nem tudom megcsinálni, nem kéne megcsinálnom, soha, senki nem csinálta meg, vagy nem tudom hogyan kell”. Tehát, amikor arra fókuszálsz amit akarsz és arra, hogy miért, akkor lazítasz az ellenállásodon és engeded, hogy olyan impulzusokat fogadj, amik ehhez a rezgésbeli valósághoz vezetnek. És mihelyst engeded magadnak, hogy efelé a rezgésbeli valóság felé haladj, akkor eggyé válsz vele. A lényed rezgése, a hús-vér-csont lényed rezgése felemelkedik a forrásenergiád szintjére. Uhhh, ezt olyan fontos megérteni. Amikor hagyod, hogy az legyél, aki tényleg vagy… olyan, mint a dugó ami feljön a víz tetejére… amikor elengeded, te vissza felúszol oda, aki vagy. Tehát, amikor engeded, hogy összhangba kerülj azzal, aki vagy, akkor az olyan csodálatos. Olyan csodálatos dolog annak a teljes valódnak lenni, aminek születtél. Szóval, ma erről fogunk beszélni. Miattunk ne aggódj! Az üzenetünket a nyílásba ékeljük. A vágyunk, hogy abban segítsünk, hogy a lehető legtöbb ellenállást engedd el. Nem azt kérjük, hogy az összeset, mert az fájdalmas és nem logikus. Csak még egy kicsit, még egy kicsit, még egy kicsit és még egy kicsit… engedve, hogy az aki valójában vagy, jelen legyen itt és most. Tehát örömteli napunk lesz. Miről akartok beszélni? Néhány dolog! Sok a baj ebben a teremben. Légy könnyed, ha nem téged hívunk azonnal, nyugi, mert ha feszült vagy, akkor láthatatlan vagy számunkra. De a vágyakozó elvárásod láttatni enged, mert felkészültebb vagy a beszélgetésre.
Abraham Hicks – Politika az életünkben
K: Nos, a politikát kb. 10 éve követem.
Á: Ne kövesd!
K: Hááát, egyetértek.
Á: Az egész semmi más, mint egymással szembeállított tudat áramlások amiket kifogásként arra használnak, hogy elszakítsák egymást attól a tisztánlátástól és jól-léttől, ami ott lenne, ha ezt nem tennék. És semmi nincs a politikában aminek köze lenne hozzád, vagy ahhoz, ami veled történni fog. Okként használhatod arra, hogy ne engedd harmóniába magad. De valójában kizökkent belőle.
K: Rájöttem, hogy a világ azt tükrözi vissza ami bennem zajlik.
Á: A világ tükre annak ami mindenkiben zajlik. És sok minden zajlik. Más szóval, nem csak téged tükröz vissza. A világ azok a dolgok, amik azokból a gondolatokból fakadnak, amit a világ gondolt. De nem te gondoltad az összes gondolatot.
K: Figyelem az embereket és azt, ahogyan a politikát és a politikusokat követik és úgy tűnik, hogy sokan bedőlnek annak amit egy politikus mond és teljesen figyelmen kívül hagyják azt amit csinál. Ami gyakran teljesen más.
Á: Ha azt kérded, milyen értéke van a politikának – beszéljünk erről egy kicsit! Ha volt is valamilyen hatással rátok, mint tömeg-tudatra – nem csak nemzeti, hanem globális értelembe véve – ha valamilyen hatással is volt rátok, mint tömegtudatra, akkor segített nektek rávilágítani egy rendkívül fontos dologra. Lehetetlen átlátnod. Fel sem tudod mérni, mi folyik valójában! Eszter kifejezésével élve: “A szöveg nem passzol a zenéhez. A dalszöveg nem passzol a zenéhez” Te is erről beszéltél. Rezgések olyan zavarterülete ez, amiben ott a potenciál, hogy távol tartson mindentől, amit eddig kértél. És ami annyira érdekes, hogy – és ez a másik hatása…. húúúú ezt meg kell hallanotok! – az emberek azt gondolják, hogy a gondolataikkal kijutnak dolgokból, holott a gondolataikkal egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat bennük. Az érzéseiddel tudsz kijutni! Rengeteg a süllyesztő, amibe az emberek kerülnek, amik egyre mélyebbé, mélyebbé, mélyebbé és mélyebbé válnak. És egyre csak azt hiszik megelégedést találnak benne, de neeeem!
K: Az történt, hogy… szóval mikor figyelem őket, azt mondom: “A gondolataik, a szavaik és a tetteik nem passzolnak”
Á: “Az egészhez semmi közöm!” Ezt kéne mondanod! “Az egészhez semmi közöm!” Mert feltételezed, hogy úgy gondolkodnak és azért cselekszenek, hogy elnyerjék a tetszésedet. Legalábbis ezt szeretnéd! De ez nem igazán jön össze! Tehát azt állítod, hogy vannak azok akik ezt gondolják, aztán vannak akik azt és én azokat akarom választani, akik azt gondolják. Okééé, megvan a pártom! Kiválasztottam a pártomat. Most meg mi van? Olyan dolgokat mondtak, amikkel azonosulni tudtam. De most nem azokat csinálják. Tehát megint találtál még egy okot arra, hogy elégedetlen legyél. Mert a szeretetet az összes rossz helyen keresed. Az elégedettséget az összes rossz helyen keresed. Követsz minket egyáltalán????
K: Teljes mértékben! Egyetértek Veled. De arra is rávilágított, hogy úgy érzem, a saját gondolataim, szavaim és tetteim sem mindig vannak összhangban és kíváncsi vagyok, hogy ezért nem manifesztálok úgy dolgokat, ahogyan szeretnék?
Á: Igen, de ez mindenkivel így van. De meg tudod engedni, hogy a gondolataid fejlődjenek! Meg tudod engedni, hogy az amiben egyszer hittél – és hasznodra volt – olyan legyen, amiben most már nem hiszel. Más szóval lehetsz az a fejlődő lény lenni aki vagy? Táplálhat benned az élettapasztalat újabb kéréseket?
K: Igen.
Á: Ja!
K: Szeretem, hogy olyan sokat beszélsz az elégedettségről. Amit nem mindig érzek, de szeretném!
Á: Legtöbbször nem érzed és a legtöbb ember sem. Nem te vagy az egyetlen, a legtöbb ember nem érez elégedettséget.
K: Mindig megpróbálom helyrehozni azt ami elromlott. Csak nem működik.
Á: Ezek az első lépéses pillanatok segítenek. Más szóval a megoldás keresése egy problémára, egy csodálatos dolog. Ez az első lépés. Csak ne csinálj életre szóló karriert belőle!
K: Úgy tűnik nekem csak ez megy!
Á: Olyan sok emberrel az történik… beszéljünk erről egy kicsit. De a politikát ne feszegessük tovább, mert…
K: Az csak egy példa volt.
Á: Hááát, követjük a példádat a süllyesztőbe, de csak egy nagyon kicsit! Csak ezt akarjuk mondani Neked. Tegyük fel, hogy olyat hallgatsz akinek a beszédével azonosulni tudsz. És mondjuk ennek az adott személynek van egy adott területe és egy adott párthoz tartozik, amivel talán szintén azonosulsz. Aztán mondjuk van egy másik, aki eltérően beszél az előzőtől. Ezért te elkezded, vagy folytatod azt amit a legtöbben tesznek a dolgokkal amik gondolatokból váltak azokká. Más szóval a legtöbb ember nagyon szereti szétválogatni a manifesztációkat. Szeretnek dolgokat republikánusnak, vagy demokratának hívni. Vagy szeretik a dolgokat sikeresnek, vagy sikertelennek hívni. Szeretik őket helyesnek, vagy helytelennek hívni. Szeretik a dolgokat táborokba szortírozni, hogy támogathassák, megvédhessék, vagy éppen harcoljanak ellenük, vagy ellenálljanak nekik. Ez a rátok jellemző “megvizsgálni és szétválogatni folyamat” természetes funkciója. De amire mi szeretnénk a figyelmeteket felhívni az az, hogy ez az egész “hozzunk létre csoportokat dolog” függetlenül attól, milyen címkét akasztasz rá. Lehet az egy politikai címke, vagy vallási címke, vagy bármilyen más címke. Olyan sok eltérő címke és csoport és módszer van arra, ahogy az emberek szeretnek beskatulyázni és katalogizálni dolgokat. Csak egy kis időre fontoljátok azt meg, hogy valójában csak két csoport létezik. Csak két csoportosulás. A harmónia, vagy a hiánya. És a politikai világban lévők szinte mindegyike a NEM harmóniában lévő részben van. Tehát ahogy te annak bármely részéhez csatlakozol, és elégedettséget keresel benne, nagy valószínűséggel nem sokat fogsz találni abban ami már létezik, mert ezek a csoportok, amikről szeretnéd, hogy a dalszövegük passzoljon a zenéjükhöz… na, az elégedettségednek nem innen kell jönnie. Tehát engedd, hogy az amit látsz – lásd ahonnan látod -, életet adjon valami olyannak amire vágysz, aztán azzal kerülj harmóniába. Rengeteg témában találhatod meg azt amire vágysz. És erről szól a bolygótok evolúciója, ez az univerzum evolúciójának a lényege. Csak döntsd el, hogy amennyiszer csak lehet az “elégedettek csoportjához” csatlakozol. Vagyis ahhoz, amelyik annak a hatása alatt van, ami valójában vagy és amire igazán vágysz. A felvilágosodás, a bátorítás, a felfrissülés, a feltöltődés csoportjához csatlakozz. Határozza meg a döntésedet az, hogy milyen érzéssel tölt el! És egy idő után, minden csoportban találsz hasznosat. Mindenhol bölcsességre lelsz! Képzeld el, milyen lenne, ha te mint egyén, vagy bármely kollektív testületetek, vagy a választók, vagy akár azok akik nem szavazócédulákkal, hanem rezgésükkel adják le szavazataikat. El tudod képzelni milyen csodálatos lenne, ha ránézhetnél emberek azon csoportosulására, ami téged képvisel, és megértenéd azt az együttes bölcsességet amit az élettapasztalataik összegyűjtöttek…. és nagyrabecsülést tudnál érezni az együttes vagy egyéni bölcsességük iránt… és nem várnád el tőlük, hogy egy adott táborba tartozzanak, mielőtt a bölcsességükre kezdenél figyelni???!!! Olyan sok elérhető bölcsesség van amitől megfosztják az emberek magukat, mert azt hiszik hogy a rossz táborból származnak. Holott mi azt szeretnénk, hogy te csak ezeknek a táboroknak legyél a tudatában: én a teljes tisztánlátásom táborában, vagy én a harmónián kívüli táborban. És amikor nem vagy harmóniában, akkor senkit nem szeretsz. Amikor nem vagy harmóniában, akkor semmiben sem találsz értéket. De amikor élénk, ráhangolt és lelkes vagy, akkor meghallod az értéket, ebben a vallásban, meg abban. Meghallod az igazi jelentését annak, amire itt gondoltak, meg ott gondoltak. Meghallod a bölcsességet, ami ettől meg attól az embertől jön. Látod a szálloda folyosóiban, utazásod során hallod a new-yorki-taxisofőrtől, más szóval teljesen körbevesz téged. Oly sokféle ember oly sokféle bölcsessége az, amivel a belső lényed össze tud hozni téged. Csak ne akard már, hogy mások egyetértsenek veled ahhoz, hogy jól érezd magad! Egyszerűen döntsd el, hogy jól érzed magad és aztán mindenféle ember egyetértésére lelsz. Keress és találj megelégedettséget és aztán elégedettségre lelsz rendkívül fura helyeken! Huuhhhh! Meg vagyok döbbenve! Meg vagyok döbbenve!!! Világos gondolatokat mondott valaki, akitől soha nem akartam olyat hallani! Mi az, hogy világosság van benned? Te rossz politikai pártban vagy!!! Te nem lehetsz bölcs!! Te nem szeretheted a gyerekeidet! Te rossz pártban vagy! …. Elég érzékeny területre eveztünk!
Kevin Trudeau – A Te kívánságod a Te parancsod
2012. augusztusában, egy kedves barátom révén találkoztam először ennek a hanganyagnak az eredetijével. Hallgatni kezdtem és emlékszem, hogy pár napon belül az összes résszel végeztem.
Vannak pillanatok az életben, amikor pontosan emlékszel hol voltál, mit csináltál amikor megtörténtek. Miközben az “A Te kívánságod a Te parancsod” 6. cd-jének hanganyaga szólt, a nappalinkban voltam, a kanapén feküdtem és hirtelen elkezdtek csorogni a könnyeim. Olyan érzés kerített a hatalmába, amivel előtte soha nem találkoztam. Mintha egy több tonnás súly került volna le a rólam. Szinte egyszerre csak elillant. Nem csak lelki, de szó szerint fizikai megkönnyebbülést is éreztem. Kevin olyan dolgokra világított rá, olyan dolgokat mondott ki, amiket legbelül mindig éreztem, de olyan módon, ahogyan Ő elmondta, soha senkitől nem hallottam még korábban. Nagyon hálás vagyok, hogy Kevin Trudeau hírnöke volt egy fantasztikus üzenetnek és társteremtő eleme volt annak, hogy jobban átlássam és megértsem a dolgok működését.
Most a fordításomban Te is élvezheted mind a 13 cd hanganyagát!
Abraham Hicks – Tisztánlátásból eredő döntéseid
K: Szerettem volna feljönni ide és azon gondolkodtam, hogy fontos e az, amit mondani akarok?
Á: Az! Különben nem választottunk volna.
K: Pontosan! Van egy sztorim, amit szeretnék megosztani, volt egy tapasztalatom az egyik alapelved alkalmazása kapcsán. Egy nyári estén, kb 9 órakor, a motoromat tankoltam, és ahogy vártam, hogy megteljen a tank, észrevettem a kút oszlopsor túloldalán egy csillogóan fényes fekete autót. Ráirányult a figyelmem és ahogy vártam, hogy tele legyen a tank, átsétáltam a másik oldalra, hogy közelebbről megnézzem. Ilyen gyönyörű autót még soha nem láttam, egy sportkocsi volt. Megcsodáltam, körbenéztem, először láttam ilyen kocsit. Egy AUDI R8 volt. Benéztem az ablakon, hogy a bent ülőnek inthessek, hogy “Hu, ez egy szép kocsi”, aki egy nagyon vonzó nő volt, ő ült a volánnál. EZ MÉG CSAK A KEZDET! Szóval gondoltam magamban, “Ez a kocsi tényleg gyönyörű!” Aztán el is felejtettem, majd pár hónap múlva, ahogy téged hallgattalak, és mondtad, hogy “Csak 17 másodpercig kell valamire figyelned”. Ezt hallgattam, aztán kicsit később arra gondoltam, mi az amire szívesen figyelnék 17 másodpercig, amit igazán szeretnék? És az AUDI-ra gondoltam. Emlékszem egyszer mondtad, hogy “Bár gondolhatsz valamire 17 másodpercig, de hinned is kell, hogy elérheted.” Tehát, ha túlságosan kiesik a hiedelem rendszeredből, akkor valószínű nem fog működni. Tehát az AUDI kapcsán arra gondoltam, hogy azt nem látom, hogy megvásárolhatnám, de azt el tudom képzelni, hogy ülök egyben. Ezt el tudom hinni. El tudom képzelni, ahogy végignézem a műszerfalat, érzem a kényelmes ülést, a bőr illatát, megfogom a kormányt. Ezeket érezni tudtam és azt mondtam, ezt el tudom képzelni és el is képzeltem. Erről meg is feledkeztem, aztán eltelt kb. három hónap, a motoromat tuningoltam, és láttam egy másik motorost és megtetszett, ahogy a kerekeit felmatricázta. Kérdeztem tőle, hogy hol csináltatta, mire ő megadta a címet. Kértem időpontot. A hely egy autó tuning műhely volt. Kb. egy hét múlva bevittem a motoromat és a fickóval, aki fogadott, egyből megértettük egymást, rögtön meg volt az összhang. Mondta, hogy “Itt kell kitölteni”, kérdeztem “Mennyi ideig fog tartani?”, mondta, hogy “Megvárhatod”. Tehát miközben vártam, körbenéztem a műhelyben, és a falon volt egy AUDI R8 kép. Néztem, rákoncentráltam, mire a srác odajött, és a hátam mögül azt kérdezte “Hát nem remek kocsi?”. Mondom “De az, a legszexisebb sportkocsi, amit valaha láttam” Ez ennyi volt, aztán végeztek a motorral, elégedett voltam a munkával és hazamentem. Eltelt két óra, és hívott a srác. Azt mondja “Szia Aldo! Jim vagyok a BBC-től (Így hívták a műhelyt) Egy TV reklámot forgatunk és emlékszel arra az R8-ra, amit néztél a falon?” Mondom “Igen”, mire ő “Az az enyém, és szeretném, ha te vezetnéd ebben a reklámban” Természetesen nem haboztam. Kijelölték a napot. Beültem a kocsiba. Körbevett a forgatócsoport. Elég nagy produkció volt. Ott ültem a kocsiban, és valaki a stábból bekukucskált az ablakon és azt kérdezte “Hát nem izgalmas, hogy ezt csinálhatod?” Valójában a legizgalmasabb dolog – ahogy a kocsiban ültem és néztem a műszerfalat, fogtam a kormányt, szagoltam a bőrt – az volt, hogy mindez pontosan úgy történt, ahogy abban a 17 másodpercben elképzeltem. Azon gondolkodtam, hogy “Mindez nem is izgalmas, ahhoz képest, hogy ezt én teremtettem. És ha ezt én teremtettem, akkor mi mást teremthetnék?” Ez nekem határozott megerősítése volt az alapelv működésének. Most meg van egy TV reklám, amiben ezt a kocsit én vezetem.
Á: Adunk Neked még ezzel kapcsolatban valamit. Tegnap este, Eszter az egyik barátjával beszélgetett telefonon, aki 3 éve vele volt mikor az R8-asát vette. És egy feketét!
K: Megismételnéd ezt kérlek?
Á: A gondolatok a levegőben vannak, ugye? Mindennek az aktív rezgésnek, melyik része volt az amitől így világítottál? Érted mire gondolunk? Minden ami veled történik, az aktív rezgések szárnyain érkezik hozzád. Bármi lehetsz, bármit megtehetsz és bármire szert tehetsz. És ha valamire irányuló 17 másodpercnyi ellenállás nélküli figyelem egy ilyen tapasztalatot eredményezhet, akkor könnyen érthető, hogy bármi és minden amire vágysz hozzád jöhet ugyanennek a formulának a használatával!
K: Pontosan. És imádom azt a mondást, hogy “Ha semmi sem lehetetlen, minden lehetséges” Nekem azt…
Á: Valamit kiemelnénk, mert mindenki élvezte, ahogy kibontakozott a történeted. De szeretnénk néhány fontos pontot kiemelni. És a legjelentősebb dolog, – amit sokatok érzett, ahogy azonosult a történtekkel – az az öröm amiben részed volt közben. A hajlandóság, hogy megengedd a dolgok kibontakozását, a hajlandóság, hogy legyen úgy, ahogy lennie kell. Örömödet lelted a pillanatban. Nem azon keseregtél, mi az ami nem történik meg. Kerested az örömöt az adott helyzetedben. Tehát bátorítottad, erősítetted valaminek a kibontakozását. És igazán ez a megengedés művészete. Igazán ez a tudatos teremtés művészete. Elégedettnek lenni azzal ami van. Mert van egy megértés, hogy a dolog kialakulóban van, és semmi értelme siettetni a folyamatot. Mint ahogy annak sincs ha idő előtt rátaposol, kiásol, és megeszel egy magot, mert neked nem nő elég gyorsan. Tehát elégedettséget érzel az adott helyzetben. Elégedett voltál, amikor ott voltál a motoroddal. Elégedettséggel töltött el amit láttál. Jött az impulzus, hogy nagyra értékeld, és megtetted. Tudomásul vetted, milyen gyönyörű volt. Nem volt szorongás, irigység, vagy viszály a rezgésedben. Ami a következő impulzushoz és időzítéshez vezetett. Az impulzusok időzítésében rejlik minden. Az impulzus. Aztán az időzítés, amikor az impulzus hatására cselekszel. Hogy találkozhass valakivel, aki valahova irányíthat, aki valahova irányíthat, aki valahova irányíthat. És érzed, hogy a történeted minden elemében, mi volt a meghatározó, benned lévő érzelem? Az elégedettség és/vagy nagyrabecsülés.
K: Könnyedség. Annyira simán ment. Élveztem minden pillanatát.
Á: Mert nem megtörténtté akartad tenni, hanem hagytad, hogy megtörténjen. a TÖRTÉNETEDNEK a következő a tanulsága. A könnyed vágy varázsának – a varázs nem a legjobb szó, de szeretitek és ezért használjuk – a könnyed vágy varázsának tudatossága. A szorongás nélküli vágy varázsa. Egy könnyed vágy. Egy hihető vágy. Egy hihető vágy. Te tetted a vágyadat hihetővé. “Csak látni akarom. Csak egy képet róla.” Ha visszahallgatnál korábbi felvételeket, sokat hallanál Esther-ről és az R8-asáról. A leglélegzetelállítóbb jármű amit valaha vezetett. Nagy, nehézkes, lakó buszokról – amik méltóságteljesek és lassúak a kanyarokban – váltott AUDI R8-ra. Ami úgy érti az utat, mint egyik jármű sem, amiben valaha ült. Kiviszi a Texas-i sivatagba, lát egy táblát, amin az áll, hogy ezt a kanyart maximum 70-nel szabad bevenni. Egy kanyar, amit ő sokszor 70-nel vett be, mert egy 13 méteres lakóbuszt vezetett ami egy autót vontatott. De most azt mondja magának: “Na most kiderül az igazság!” Tehát beveszi kanyart 90-nel, és észre sem veszi. Aztán 100-zal és a kocsi még mindig észre sem veszi. Esther azt gondolja “Ennek a táblának semmi értelme ” ..”Valaki vigye már el!” Más szóval az élmény abban, hogy felfedez valami mást, olyat amivel eddig soha nem találkozott.
Abraham Hicks – Magadra fókuszálj!
K: Ábrahám, azt is tudom, hogy magunkra és arra kell fókuszálnunk, hogy a forrásunkkal összhangban legyünk. De ha kapok egy negatív telefonhívást egy családtagtól, vagy baráttól és… szóval jól mennek a dolgok, reggel összhangban vagyok, a dolgok nagyon jól haladnak, aztán valahogy…
Á: De valamit félreértesz… mert említetted, hogy amikor magadra fókuszálsz… ezt tisztázzuk akkor. Tehát ennek a családtagnak, akitől bejött ez a negatív hívás, nagy szerepe volt abban, hogy te az ő veled fennálló kapcsolatának egy változatát teremtetted meg az örvényedben. Más szóval, amikor azt mondjuk, hogy te vagy a tapasztalatod teremtője, az azt jelenti, hogy te vagy a teremtője mindennek ami veled történik. Tehát ezeknek az embereknek – akikkel élsz, dolgozol, akiket szeretsz – a változatait megteremtetted az örvényedben. Na most, ők nem felelnek meg ennek a verziódnak. Nagyon messze vannak tőle. Sőt a legirányíthatatlanabb segített neked a legelképesztőbb örvényváltozatának a megteremtésében. És hangsúlyozzuk, hogy ha neked az kell hogy megváltozzanak ahhoz, hogy te megfelelhess a belső lényed elvárásának velük kapcsolatban…hallod ezt??? .. az elvárásnak… érted, miről beszélünk? Más szóval, nem ők képtelenek úgy élni az életet ahogy te akarod, vagy szeretnéd. Hanem te vagy képtelen az örvényváltozatra fókuszálni, miközben ők amott vannak és úgy viselkednek. Ezért mondjátok hogy “Jobb ha megjavulsz, mert egy sokkal jobb változatodat teremtettem, és lehetetlen rá fókuszálnom, amíg te így viselkedsz!” Hát nem ez a legfeltételesebb szeretet, amit valaha hallottatok? “Az a szerető akarok lenni, akinek születtem és a sikered elvárt változatának megélője, tudója és megtartója akarok lenni, ezekért születtem, de TE ezt túl nehézzé teszed. Neked kell megváltoznod ahhoz, hogy én jobban érezzem magam.” ……. Azt mondtad, hogy “Ábrahám, tudom, magamra kéne fókuszálnom!” Erre mi azt mondjuk, hogy mindennek arra a változatára kéne fókuszálnod amit ebbe az örvénybe tettél. Te ott állsz abban a rezgésbeli valóságban pozitív véleménnyel mindenről, amit valaha vizsgáltál. huuuhhh Te ott állsz abban az örvényben, a forrásenergiával, pozitív véleménnyel, jó érzésű véleménnyel mindenről, amiről valaha elmélkedtél. (mmmmm…) És amikor valami azt váltja ki belőled, hogy oda nézz ahol van, manifesztáció tekintetében….. Mondtuk már ezt ma nektek???…. most megtesszük! Minden ami manifesztálódott, lejárt lemez. Mert a lényeg itt, az örvényben van! Tehát, ha a bankszámládat nézegeted és rosszul érzed magad, akkor mást sem teszel, mint hosszabb időre tartod távol magad attól, ami a valóság. A legfontosabb kérdést tetted fel! Hogyan tudnám ezt felgyorsítani? Ne nézz szembe a valósággal! A rezgésbeli valósággal nézz szembe! Legyen a rezgésbeli valóság az érzelmeid motorja. Ha valaki azt kérdi: “De jó hangulatban vagy! Bejött az élet?” “Ja! Bejött!” “Nyertél a lottón?” “Igen!” “Mindened megvan?” “(Öhöm 🙂 )” “De hol van?” “Azt én tudom, te meg csak találgass!”… a legjobb válasz! Mert ha azt mondod, hogy az örvényben van, akkor kinyírnak. ( 🙂 🙂 ) De hát ott van. “hát ööööö, a letéti számlámon van.” “Letéti számládon? Mi a fenén?” “Tudod, az a hely amin a nagyobb intézmény tartja, a csekkírás megfelelő pillanatáig!… A letéti számlámon! A letéti számlámon. A NEVEMEN, nekem fenntartva és a Wall Street-től sokkal hatékonyabb valaki őrzi” “Nekem tartja fenn, nekem tartja fenn a forrás energia. Minden létező. Minden aki ismer és szeret engem. Amíg készen leszek rá!” A barátod megkérdezheti: “De hát mikor leszel készen?” “Naponta felkészültebb vagyok”
K: Néha úgy érzem, dolgozom raja egy kicsit…
Á: Sokatok így tesz. Ezért hallotok változást abban, amit mondunk. Más szóval, ahelyett hogy azt mondanánk, keresd a legjobb érzést keltő gondolatot, azt mondjuk, várd ki míg egy jó érzésű gondolat leereszkedik hozzád, aztán fókuszálj! Más szóval. Vedd könnyedebben, vedd könnyedebben. Amikor belebotlasz az örvénybe…Minden nap megesik veled valamikor … Akkor mondd: “Ahhh itt vagyok!!! Az örvényben!!! Ki hitte volna? Ki hitte volna volna, hogy erőlködés nélkül ide kerülök? Erőlködés nélkül!!! Nem rajzoltam fókuszkört, nagyrabecsülési gyakorlatot sem végeztem, egyszerűen csak belebotlottam!” És ilyenkor ismerd fel! Úgy értjük, hogy figyeld, hogy érzed magad. És hozd ki a legtöbb jó érzést minden lehetséges pillanatból. Mert mindenhol, mindenben találhatsz dicsérni, vagy kivetni valót! Mindenhol. Más szóval dicsérd a reggeli azon részét, ami odaér… amíg elszáll az átok. Ez belső munka. Van ez a dolog Jerry, Esther és a szobaszerviz között. A legtöbbször, a nagy része odaér! Tehát ha áldják azt ami odaért, és nem aggódnak azért, ami nem, akkor idővel mindent megkapnak.